Hírek
2018. Január 18. 20:00, csütörtök |
Bulvár
Forrás: mti
Woody Allen nevelt lánya szerint a rendező \"túl régóta hazudik\"

Woody Allen nevelt lánya, Dylan Farrow csütörtökön szólalt meg először a tévékamerák előtt a rendező elleni évtizedekkel ezelőtti gyermekmolesztálási vádakkal kapcsolatban és elmondta, hogy Allen \"túl régóta hazudik\".
Azt kívánja, bárcsak vádat emeltek volna ellene amiatt, hogy - állítása szerint - gyermekkorában molesztálta őt.
A CBS csatorna This Morning című műsorában levetített beszélgetésben Farrow elmondta, azért döntött az interjú mellett, mert "meg akarja mutatni az arcát és elmondani a történetét" - írja a BBC News. Farrow 2014-ben vádolta meg először nyilvánosan Allent azzal, hogy nemi erőszakot követett el rajta, amikor hétéves volt.
Az interjúban újfent elismételte korábbi állítását, amelyek szerint 1992. augusztus 4-én az apja felvitte egy kis padlásszobába az anyja connecticuti házában. "Azt mondta, hogy feküdjek a hasamra és játsszak a bátyám villanyvasútjával. Aztán mögém ült az ajtóba és amíg én a vonattal játszottam, nemi erőszakot követett el rajtam" - mondta a 32 éves Farrow, akit láthatóan felzaklatott, amikor lejátszották neki a 60 Minutes című amerikai televíziós műsor 1992-es adását, amelyben Allen indulatosan tagadja a molesztálási vádakat.
A most 82 éves rendező ellen vizsgálatot indítottak annak idején, ám vádemelés nem lett az ügyből, amit Farrow - elmondása szerint - nagyon bán.
Allen továbbra is tagadja a vádakat és csütörtökön közleményben reagált a Dylan Farrow-interjúra. Mint fogalmazott: "noha a Farrow család cinikus módon kihasználja a Lejárt az idő! kezdeményezés adta lehetőséget arra, hogy felelevenítse ezt a már megdöntött állítást, az attól még ugyanolyan valótlan lesz, mint annak idején volt. Soha nem molesztáltam a lányomat, és ezt az összes vizsgálat megerősítette negyed évszázaddal ezelőtt".
Allen felidézte azt is, hogy a vizsgálatokból sokkal inkább egy sebezhető gyermek képe rajzolódott ki, akit a bosszúszomjas anyja tanított be erre a történetre egy csúnya szakítás során. Mia Farrow, aki 12 éven át volt Woody Allen élettársa, annak idején a gyerekek - az örökbe fogadott Moses és Dylan, valamint a vér szerinti fiuk, Satchel - felügyeleti jogáért folytatott bírósági huzavona során vádolta meg a filmrendezőt azzal, hogy szexuálisan zaklatta Dylant.
Farrow az interjúban elmondta, hogy az állítólagos incidenst követően az anyja orvoshoz vitte és amikor a doktor arra kérte, mutassa meg, hol érintették meg, ő a vállára mutatott, mert "zavarban volt", de végül elmondta, hogy mi történt vele. Tagadta továbbá, hogy az anyja "bebeszélte" volna neki, hogy az apja molesztálta őt. "Az anyám kizárólag arra bátorított, hogy mondjam el az igazságot" - szögezte le Farrow. Hozzátette: gyermekkoromban Allen "állandóan a nyomomban volt, mindig hozzám ért, ölelgetett és bármikor, ha azt mondtam, hogy magam akarok lenni, nem engedett".
A közelmúltban több színész, köztük Rebecca Hall, Greta Gerwig, Ellen Page, Natalie Portman, Greta Gerwig, Mira Sorvino és Timothée Chalamet is elhatárolódott a rendezőtől, valamint legújabb filmjétől, de akadnak olyanok is Hollywoodban, akik továbbra is kitartanak mellette és nyilvánosan is a védelmükbe veszik.
Utóbbiakkal kapcsolatban Farrow elmondta, nem haragszik rájuk. "Remélem... különösen, hogy sokan közülük szószólói a Me Too és a Lejárt az idő! kezdeményezéseknek, hogy képesek lesznek elismerni a bűnrészességüket és talán felelősnek érezni magukat azért, ahogy segítették fenntartani a hallgatás kultúráját a szórakoztatóiparban".
Arra a kérdésre, hogy miért bűnrészesek az érintett személyek, Farrow azt válaszolta: "azért, mert húsz éve változatlanul ismétlem az állításaimat és módszeresen elhallgattattak, figyelmen kívül hagytak, megkérdőjeleztek, vagy nem hittek nekem. "Ha nem képesek elhinni egyetlen áldozat állításait, akkor hogyan fognak kiállni mindnyájunkért?".
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 08:59, szombat | Bulvár
XIV. Leó pápa - Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben
Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm - nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.
2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár
Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon
Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár
Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget
Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár
Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.