Hírek
2016. Április 07. 07:43, csütörtök |
Sport
Forrás: mti
Vivicittá - Rekordmezőny félmaratonon, az autizmussal élőkért futnak a résztvevők

Az autizmussal élőkért futnak jövő szombaton és vasárnap a Margitszigeten rajtoló 31.Telekom Vivicittá Városvédő Futás indulói, a kétnapos eseményen részt vevők száma idén is meghaladja a húszezret.
Kocsis Árpád versenyigazgató, a rendező Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője az esemény szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, április 5-én volt 30 éve, hogy megtartották az első budapesti Vivicittát. A sportvezető hozzátette: már a kilencezredik induló is benevezett a félmaratonra, így biztos, hogy idén részvételi csúcs lesz ezen a 21 kilométeres távon, de az indulók létszámát tízezerben maximálni fogják.
Kocsis Árpád felhívta a figyelmet arra, hogy a kétnapos szabadidősport-eseményen a család minden tagja megtalálhatja a kondíciójának és felkészültségének megfelelő távot, hiszen a 10 kilométeres Vivicittá mellett megrendezik a 7 kilométeres Medicittát, a 2,5 kilométeres Minicittát és gyaloglást, de versenyeznek háromtagú váltók és lesz 700 méteres családi futás is.
"Tavaly összesen 26 ezren futottak a két nap alatt, most is hasonló létszámot várunk, a vasárnap indulók száma pedig várhatóan meghaladja majd a húszezret" - jelentett ki a versenyigazgató.
Bánhegyi Zsófia, a sporteseményt húsz éve támogató Magyar Telekom csoport kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, hogy a budapesti versennyel egy időben Kecskeméten és Pécsen is tartanak futóversenyt. Beszélt arról is, hogy a telekommunikációs cég idén az Autistic Art-Mosoly Otthon Alapítványon keresztül - az elmúlt két évtizedben lefutott Vivicittá kilométereket forintosítva - kétmillió forinttal támogatja az autizmussal élőket, akiknek a száma Magyarországon eléri a százezret. A cég ezen kívül 100-100 ezer forintos sportszerutalvánnyal díjazza a legtöbb diákot nevező iskolákat.
Az eseményhez idén is csatlakozik a Fenntarthatósági Média Klub több szerkesztőségi munkatársa, akik részvételükkel és a különböző versenytávok teljesítésével kívánják felhívni a figyelmet az autizmussal élőkre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.