Városlista
2025. május 10, szombat - Ármin

Hírek

2023. Május 24. 10:35, szerda | Sport

Vilo remek teljesítménye Viterboban

Vilo remek teljesítménye Viterboban

Viterboban került megrendezésre a Trofeo Italy 3. fordulója, ahol a Humda Academy pilótája remek teljesítményt nyújtott EasyKart 100 kategóriában.

Elkezdődött az Olaszországi versenyszezon Vilo számára.

Péntek, szombat.

A fiatal pilóta pénteken kezdte az edzéseket, még változó körülmények között kellett megismerkedni az 1300 méteres versenypályával. Már az első bemenetelek után látszott, hogy remek tempóra képes a számára eddig még ismeretlen aszfaltcsíkon. Nedves körülmények között folyamatosan az élmezőnyben zárta az edzéseket. Bár a technikával talán a legrosszabbkor gyűlt meg a baja, így az időmérőn nem tudta kihozni magából és a gokartból az edzéseken nyújtott teljesítményt, és „csak” a 9. rajtpozíciót sikerült megszerezni.

Sprint verseny

Vasárnap a Sprint futam előtti szabadedzésen a leggyorsabbnak bizonyult így bizakodva várta a versenyt. Vilo első futama rögtön érdekesnek bizonyult, egy baleset után a rendezők nem szakították félbe a futamot, táblával jelezték a versenyzők számára, hogy az egész pálya területén lassítsanak és tilos az előzés, úgymond „safetycar” üzemmódban kellet közel öt körön keresztül autózni. A sprint futamot a 8. körben engedték folytatni, ekkor Vilo a 11. helyre csúszott vissza. A 10. és 11. körben is sikerült az előzés így végül a 9. helyen ért célba.

„Szerettem volna az időmérős technikai problémák után előrébb lépni, ami a baleset miatt nem sikerült. Ugyanakkor a körülöttem lévő versenytársaimról, rengeteg információt szereztem a Sprintfutamon, így magabiztosan vártam a döntőt”


Döntő futam

Vilo az első kör után a 10. helyen csatázott, de jó tempóval folyamatosan zárkózott az élmezőnyhöz. A Trofeo Italy versenysorozatban az első 5 helyezett „állhat” dobogóra, a 10. körben már a 6. helyről megpróbálkozott egy előzéssel, de lecsúszott az ideális ívről és rögtön visszaesett a 8. helyre. Ekkor úgy tűnt elúszik a dobogó, de az eddigi telített hazai és cseh versenyek tapasztalatai, valamint a sok fizikai edzés kifizetődött. Remek hajrát indított és a futam végén a 3. helyről csupán egy tizeddel lemaradva megszerezte első olaszországi kupáját.

„Jó verseny volt, egy kisebb hibát elkövettem, talán, ha az nincs, vagy van még egy kör, a harmadik helyért is támadhattam volna. Elégedett vagyok a hétvégével és már nagyon várom a következő versenyt.”

Versenybeszámoló a weblapon: https://willisitsvilo.com

Partnerek: Import-Trade Hungary Kft., SDM Tech, Different Fejlesztő Kft., EKART-RING, Electroauto Kft., Willisits Mérnökiroda Kft.

#birelart #birelarthungary #wms #easykart #italy #viterbo

Foto: Daniele Ghinassi

- Varjú Benjámin -

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport

Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport

Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat

Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.

2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport

Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.

2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport

Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján

Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.