Hírek
2023. November 06. 06:50, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Verstappen rajt-cél győzelmet aratott Sao Paulóban

A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat a Sao Paulo melletti Interlagosban.
A 26 éves pilótának ez az idei 17. és pályafutása 52. futamgyőzelme, amellyel feljött az örökranglista negyedik helyére és csak eggyel marad el a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vetteltől, aki 53-szor győzött karrierje során.
Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője zárt másodikként a brazíliai viadalon, a dobogó alsó fokára pedig Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres vb-győztes spanyol pilótája állhatott fel.
A második helyről startoló Charles Leclerc már a rajt előtt elveszítette az esélyét arra, hogy megszorongassa a pole pozícióból induló Verstappent, a monacói versenyző ugyanis a Ferrari műszaki hibája miatt a felvezető körön kicsúszott, majd kénytelen volt kiállni. A rajtot aztán a hatodik kockát elfoglaló Norris kapta el parádésan és már az első kanyarban második volt Verstappen mögött, míg harmadiknak az ötödik pozícióból kezdő Lewis Hamilton (Mercedes) zárkózott fel. Hátrébb Alexander Albon (Williams) és Kevin Magnussen (Haas) ütközött össze, emiatt nagy mennyiségű törmelék került az aszfaltra a célegyenes végén, valamint a gumifal is megrongálódott. Ennek nyomán előbb a pályára hajtott a biztonsági autó, majd a második kör végén piros zászlóval félbeszakították a futamot.
Az újraindításra csaknem félórás kényszerszünetet követően került sor, és a versenyzőknek abban a sorrendben kellett felállniuk a rajtrácsra, amelyben a piros zászlós megszakításkor haladtak. Verstappen ennél a rajtnál is megőrizte az első helyet, mögé Norris sorolt be az első kanyarkombinációban, amelyet követően Alonso jött fel harmadiknak, miután megelőzte Hamiltont.
A kerékcserék sorát a dobogós helyeken haladók közül Alonso kezdte meg a 26. körben, egy körrel később pedig Verstappen és Norris is a boxban járt friss abroncsokért. A következő kiállásokat a 48. körben kezdte Alonso, majd az 57. körben Verstappen is friss gumikat kapott, végül három körrel később Norris járt másodszor a boxban. Ezt követően visszaállt a korábbi sorrend, ugyanakkor Alonsót komolyan kezdte szorongatni Pérez, akinek a hajrára valós esélye nyílt megkaparintani a harmadik helyet. Ehhez Alonsót kellett volna megelőznie, és ez az utolsó előtti körben sikerült is neki, a rutinos spanyol versenyző viszont az utolsó kör elején visszatámadott és egy remek előzéssel maga mögé utasította Pérezt, végül pedig 53 ezredmásodperccel hamarabb szelte át a célvonalat, mint mexikói riválisa.
A vb két hét múlva az F1 történetének első Las Vegas-i Nagydíjával folytatódik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.