Városlista
2025. október 24, péntek - Salamon

Hírek

2012. Október 24. 13:16, szerda | Sport
Forrás: ujasz.hu

Vége az álomnak: nem lesz a magyar óriás az NBA-ben

Vége az álomnak: nem lesz a magyar óriás az NBA-ben

Somogyi Gergőt elküldte a Lakers.

Somogyi Gergőnek egyelőre nem sikerült az, ami eddig mindössze egyetlen magyarnak, Dávid Kornélnak: Bejutni az NBA-be. Tegnap este a Los Angeles Lakers a hivatalos oldalán számolt be róla, hogy búcsút intenek a magyar játékosnak.
Túlzás lenne állítani, hogy meglepő volt a Lakers döntése, ugyanis az utóbbi időben nem adtak lehetőséget a bizonyításra a magyar játékosnak. Váratlan lett volna, ha az edzésmunka alapján úgy ítélik meg, hogy maradhat. Ráadásul az elmúlt napokban a csapattársak is inkább a vetélytársát, Robert Sacre-t méltatták. Kobe Bryant, a csapat egyik legnagyobb csillaga még azt is mondta, hogy a kanadai centernek egyértelműen helye van a keretben. Somogyi Gergőnek így most bizonytalanná vált a jövője, de azt már korábban is nyilatkozta, hogy az is elképzelhető, hogy Európában folytatja, de annak sem zárta ki a lehetőségét, hogy marad Amerikában.
A 222 centiméteres center az előszezonbeli három mérkőzésén 7.7 perc alatt, 1.7 pontot és 2.7 lepattanót átlagolt a Lakersben. Somogyi csak 23 esztendős, így még bőven van lehetősége a legjobbak közé bekerülni. Az ifjú játékos közösségi oldalain köszönte meg mindenkinek a támogatást. Leírta, hogy nagyon nagy élmény volt számára a Lakersnél eltöltött időszak, és most már itt az ideje a jövőjét tervezni.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 24. 08:34, péntek | Sport

Európa-liga - Nyolc perc alatt szerzett három góllal nyert a Ferencváros Salzburgban

A magyar bajnok Ferencváros egygólos hátrányból fordítva 3-2-re nyert a Salzburg vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott harmadik fordulós mérkőzésén.

2025. Október 23. 08:47, csütörtök | Sport

Európa-liga - Sokat érhet egy salzburgi pontszerzés a Ferencvárosnak

2025. Október 23. 08:40, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Szoboszlai gól és gólpassz, a Liverpool megszakította rossz sorozatát

Szoboszlai Dominik góljának és gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 5-1-re nyert az Eintracht Frankfurt otthonban a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai harmadik fordulójában.

2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport

Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG

A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.