Városlista
2025. május 11, vasárnap - Ferenc

Hírek

2015. Július 10. 07:18, péntek | Külföld
Forrás: Kárpáti János, az MTI tudósítója jelenti:

Uniós megállapodás 20 ezer menekült betelepítésére

Uniós megállapodás 20 ezer menekült betelepítésére

Luxembourgi informális találkozójukon az EU-országok belügyminiszterei megállapodtak abban, hogy 20 ezer olyan menekültet betelepítenek az unió területére, akiknek a menedékkérelmét az ENSZ már jogosnak ismerte el.

Közölte csütörtökön Luxembourgban Thomas de Maiziere, a német, valamint Bernhard Cazneuve, a francia belügyi tárca vezetője.

Ami az Olaszországba, illetve Görögországba már eljutott menekültek ügyét illeti, erről még tovább folynak az egyeztetések - tette hozzá de Maiziere. Korábbi tervek szerint 40 ezer ilyen menekültet vennének át a két említett országtól a többiek, de az erre nézve kidolgozott kvótajavaslattal többen nem értenek egyet - tette hozzá a német belügyminiszter.

Július elsején Luxemburg vette át fél évre az EU soros elnöki tisztségét. A miniszteri szintű EU-tanácskozások hagyományos rendje szerint a hivatalos tanácsüléseket Brüsszelben, az úgynevezett informális, kötetlen találkozókat pedig a mindenkori elnökségi országban tartják. Ez utóbbi találkozók - amelyek közé tartozott a mostani belügyminiszteri eszmecsere is - lényegében attól informálisak, hogy a résztvevők nem hoznak hivatalos döntéseket. A politikai egyeztetések sorában azonban így is fontosak az ilyen találkozókon létrejövő nem hivatalos megállapodások.

Az Európai Bizottság tavasszal olyan javaslatot dolgozott ki, amely előirányozta egyfelől 20 ezer elismert menekült - főleg a lakóhelyükről polgárháború miatt kényszerűen távozó szíriaiak és eritreaiak - betelepítését az unióba. Ezeknek az embereknek a befogadását az EU-országok meghatározott kvóta szerint vállalnák. Ez ügyben született most ezek szerint nem hivatalos megállapodás a miniszterek között.

A másik európai bizottsági javaslat azzal volt kapcsolatos, hogy a tavasszal rendelkezésre álló statisztikai adatok fényében Brüsszel úgy látta, Olaszországra és Görögországra aránytalanul nagy migrációs nyomás nehezedik. Az uniós javaslattevő testület ezért azt indítványozta, hogy hasonló kvóta szerint ettől a két EU-tagállamtól a többi 26 vállalja át 40 ezer ember befogadását, vagyis ennyi menekültet költöztessenek át Itáliából, illetve Görögországból más tagországokba.

Időközben azonban uniós szinten is teret nyert az a magyar érvelés, miszerint az utóbbi időben a balkáni útvonalon nagyon megnőtt az érkező illegális bevándorlók száma, tehát Magyarország is kirívóan nagy migrációs nyomás alá került. Az ezt tanúsító újabb adatok nyilvánvalóan azt indokolják, hogy az Európai Bizottság eredeti kvótajavaslata erőteljes módosításra szorul.

Thomas de Maiziere közölte: Németország a 40 ezer átköltöztetendő közül 9 ezer fő befogadását vállalja. Ez valamivel több, mint az Európai Bizottság kvóta szerinti javaslata, ami 8763 főre vonatkozott.

A brüsszeli bizottság a kvótát úgy alakította ki, hogy 40 százalékos súllyal vette figyelembe a tagország lélekszámát, szintén 40 százalékos súllyal a GDP-jét, 10 százalékos súllyal azt, hogy 2010 óta a tagállam népességarányosan hány menekültet fogadott be, valamint szintén 10 százalékos súllyal azt, hogy a tagállamban mekkora a munkanélküliségi ráta. Az első két tényező értelemszerűen a kvótát növelő, az utóbbi kettő a kvótát csökkentő szempont.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld

Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel

Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.

2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld

Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal

Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.

2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld

Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv

Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol

2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld

Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt

Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten