Hírek
2017. Június 06. 13:08, kedd |
Bulvár
Forrás: mti
Tom Cruise drogfutárnak áll

Tom Cruise alakítja a Universal megtörtént események alapján forgatott drogdrámájának főszerepét az ősszel a mozikban kerülő American Made című filmben.
Cruise repülőgép-vezetői tudását és sármját is megcsillogtatja Doug Liman új filmjében, amelyben a CIA-nak, az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatalnak (DEA) és Pablo Escobar drogbárónak egyszerre dolgozó pilótát alakít.
A forgatókönyv a drogfutárként és az amerikai hatóságok beépített embereként is dolgozó pilóta, Barry Seal történetét idézi fel - írta a Variety.com.
A "Kövér ember" becenevű Seal a hírhedt Medellín kartell pilótája volt, de egyúttal a CIA-nak is dolgozott. A csempész kannabiszt és kokaint szállított Dél-Amerikából az Egyesült Államokba 1976 és 1984 között.
Hogy elkerülje a börtönt, hajlandó volt együttműködni az amerikai hatóságokkal. 1986-ban egy Baton Rouge-i védett házban lőtték agyon a kartell bérgyilkosai.
A készülő film már két éve, forgatásakor a címlapokra került, mert a produkció egy kisgépe vélhetően a rossz idő miatt lezuhant Kolumbiában, a személyzet két tagja életét vesztette, egy harmadik pedig súlyosan megsérült. Cruise abban az időben szintén dolgozott a produkción, de nem volt a gépen. A Universal tavaly változtatta meg a film címét és premierjének időpontját, így a korábbi Mena helyett American Made címmel kerül a mozikba az eredetileg tervezett január helyett szeptember végén.
Cruise és Liman már A holnap határa című sci-fi akciófilmen is együtt dolgozott. Az American Made szereposztásában Domhnall Gleeson, Lola Kirke, Jesse Plemons, Jayma Mays, Sarah Wright Olsen és Caleb Landry Jones neve is olvasható.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 08:59, szombat | Bulvár
XIV. Leó pápa - Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben
Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm - nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.
2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár
Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon
Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár
Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget
Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár
Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.