Hírek
2018. Április 17. 11:50, kedd |
Belföld
Forrás: mti - fotó: illusztráció
Több mint 3 milliárdról állítottak ki fiktív számlákat egy bűnbanda

Őrizetbe vették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi pénzügyi nyomozói annak a bűnszervezetnek a vezetőit és tagjait, amely több mint hárommilliárd forintról állított ki fiktív számlákat
- közölte a NAV kedden az MTI-vel. A közleményben azt írták, a megalapozott gyanú szerint a számlagyárat három férfi koordinálta, a bűncselekményben részt vett a szervezet egyik vezetőjének felesége és sógora is, valamint egy testvérpár cége is fogadott be hamis iratokat. A jellemzően reklámtevékenységről szóló fiktív számlák áfatartalmával különböző cégek csökkentették fizetendő adójukat - tették hozzá.
A számlák alapján közel hétszázmillió forint áfát helyeztek jogosulatlanul levonásba, amelynek megtérülésére a NAV pénzügyi nyomozói ingatlanokat, bankszámlákat, járműveket és törzsbetétet vettek zár alá. A bűnszervezet három vezetőjét és nyolc társukat őrizetbe vették, valamint még további négy személyt gyanúsítottként hallgattak ki.
Hozzáfűzték, a harmadik vezetőt az autópályán "kapcsolták le", mert a helyszíni intézkedések alatt Romániából hazaindult.
A közlemény szerint a NAV mintegy harminc helyszínen foglalt le bizonyítékokat, mentett le adatokat és állított elő gyanúsítottakat. Az akciót segítette a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya is, mivel a bűnszervezet egyik vezetőjénél engedéllyel tartott vadászfegyverek is voltak.
A bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás esetén akár húsz évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható - írták.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld
Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis
Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.
2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld
KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen
Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -
2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld
Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban
A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.