Hírek
2016. December 07. 07:50, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Támogatás a bankkártya-elfogadó terminálok telepítéséhez

Terminálonként 80 ezer forint vissza nem térítendő támogatást vehetnek igénybe az új bankkártya-elfogadó terminálokat telepítő és üzemeltető szolgáltatók a jogszabályban foglalt feltételek teljesülése esetén
- derül ki a nemzetgazdasági miniszter rendeletéből, amely a december 6-ai Magyar Közlönyben jelent meg.
A szaktárca vezetői korábban többször is hangoztatták, hogy a bankkártya-elfogadó terminálok számának növelése a készpénzforgalom csökkentését, a gazdaság fehérítését szolgálja.
A rendelet szerint a támogatást legalább ezer és legfeljebb tízezer terminál telepítésére lehet igényelni.
A vissza nem térítendő támogatást kizárólag olyan jogi személy igényelheti, amely biztosítani tudja a bankkártya-elfogadás szolgáltatást a terminálon, és vállalja, hogy azt a telepítést követően legalább 24 hónapon keresztül üzemelteti. A támogatás kizárólag olyan új terminálokra vehető igénybe, amelyek színes érintőkijelzővel rendelkeznek, és egyérintéses fizetési tranzakcióra alkalmasak. Használt terminál beszerzéséhez nem vehető igénybe támogatás.
A szolgáltatónak vállalnia kell azt is, hogy a kártyaelfogadó helyeknek felszámított nettó szolgáltatói díjak - egynél több számla esetében az összes számla összesített nettó összege -, egyik hónapban sem haladják meg az adott hónapban az elfogadóhelyen bonyolított bankkártyás fizetések bruttó összértékének 1 százalékát. Feltétel az is, hogy az igénylőnek ne legyen az adóhatóságnál nyilvántartott köztartozása.
A támogatással kizárólag olyan magyarországi elfogadóhelyen telepíthető terminál, amely a rendelet hatálybalépésének napján nem rendelkezett érvényes kártyaelfogadói szerződéssel.
Az új terminálokat 2017. december 31-ig telepíteni kell, és a telepítés napjától számított 24 hónapig üzemeltetni. Ha ez nem valósul meg, a támogatást ügyleti kamattal növelt összegben vissza kell fizetni. Késedelmes visszafizetés esetén a szolgáltatónak késedelmi kamatot is fizetnie kell. Ha a szolgáltató nem telepíti az általa vállalt számú terminált, az előbbieken túl terminálonként 10 ezer forint kötbér is terheli.
A kedvezmény csekély összegű támogatásnak minősül.
A rendelet a kihirdetését követő napon, vagyis december 7-én lép hatályba.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 09:27, szombat | Belföld
Ejtőernyős gyakorlattal folytatódott az Adaptive Hussars 2025
Ejtőernyős ugrást hajtottak végre a Különleges Műveleti Parancsnokság katonái pénteken a Várpalota határában lévő nullponti lő- és gyakorlótéren.
2025. Szeptember 13. 09:26, szombat | Belföld
Lázár János részletes, szigorú és őszinte vizsgálatot kért a magyarkúti vonatbaleset ügyében
Minden részletre kiterjedő, \"szigorú és őszinte vizsgálatot\" kért a MÁV vezetésétől a Magyarkút megállónál péntek reggel történt vonatbaleset ügyében az építési és közlekedési miniszter.
2025. Szeptember 13. 09:24, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a háborús fenyegetettség közvetlen
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a háborús fenyegetettség közvetlen
2025. Szeptember 12. 07:23, péntek | Belföld
Agrometeorológia: az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály
A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj.