Hírek
2024. Szeptember 28. 09:00, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Szijjártó Péter: a nemzetközi politikának vissza kell térnie a kölcsönös tisztelet talajára

A nemzetközi politikának vissza kell térnie a kölcsönös tisztelet talajára, és újfent előtérbe kell kerülnie a diplomáciának, kizárólag ez vezethet el az ukrajnai háború lezárásához is
- jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.
A tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország már két és fél éve az ukrajnai háború szomszédságában él, közvetlenül szembesülve annak a negatív hatásaival.
"Másfél millió menekült érkezett hazánkba, az infláció az égbe szökött, és még mindig ezer olyan iskola van Magyarországon, ahova menekült gyerekek járnak"- sorolta.
"És ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, akkor azt hiszem, nyilvánvaló, hogy a válasz, amit a globális és európai közösség próbált adni, nem hozta el a békét, nem hozott minket közelebb hozzá"- mondta.
"A szankciók jobban ártanak egyes európai országoknak, mint Oroszországnak, s azt is látjuk, hogy sok nyugat-európai vállalat és ország egyszerűen kikerüli a szankciókat"
- tette hozzá.
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a fegyverszállítások sem vittek közelebb a megoldáshoz, mindössze az áldozatok számát növelték meg.
"Az ukrajnai háborúnak nincsen megoldása a harctéren, a megoldás a tárgyalóasztalnál van, ezért mi a tűzszünet és a béketárgyalások megkezdésének pártján állunk"- szögezte le.
Majd emlékeztetett, hogy a háború kitörését követően a kormány felajánlotta a szemben álló feleknek Magyarországot a béketárgyalások helyszíneként. "Azóta nem beszéltünk erről, de a meghívás még áll" - tudatta.
A miniszter ezután sérelmezte, hogy aki akár csak megemlíti a "béke" szót, azt azonnal támadni kezdik, és különböző dehonesztáló megbélyegzésekkel illetik, ahogy az a magyar kormány esetében is látható. Illetve sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a "béke" egyesek szemében mostanra szitokszóvá vált.
Végül aláhúzta, hogy a nemzetközi politikának vissza kell térnie a kölcsönös tisztelet talajára, és ismét a diplomáciának kell előtérbe kerülnie.
Ennek kapcsán kifejtette, hogy a valódi diplomácia nem az, amikor valaki csak azokkal áll szóba, akikkel mindenben egyetért, hanem mindenkivel párbeszédet kell folytatni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld
Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis
Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.
2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld
KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen
Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -
2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld
Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban
A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.