Hírek
2018. Február 20. 07:23, kedd |
Életmód
Forrás: mti
Százból öten dolgoznak részmunkaidőben nálunk

Nem jellemző Magyarországon a rugalmas foglalkoztatás, részmunkaidőben alig 200 ezren dolgoznak, de már több cég bevezette a munkaidőkeretben a törzsidőt és a peremidőt,
például elegendő 9 és 14 óra között a munkahelyen tartózkodni - mondta a keddi Világgazdaságban Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke.
A kereskedelemben, sőt már egyes autóipari beszállító cégeknél is alkalmazzák a részmunkaidős foglalkoztatást. Nemritkán a cégvezetés arra is rábólint - mondta az elnök -, hogy egyes ágazatokban heti egy-két nap otthonról dolgozzon a munkavállaló.
A Magyarországon dolgozó 4 millió 450 ezer főből mintegy 203 ezret foglalkoztattak részmunkaidőben tavaly a harmadik negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
Ám a rugalmas foglalkoztatás nem merül ki a részmunkaidőben. A Magyar Távmunka Szövetség kutatása szerint Magyarországon a munkavállalók 3 százaléka távmunkás, holott az Ipsos felmérése szerint 37 százalékuk dolgozna így.
Be kell vonni az inaktívakat a munkaerőpiacra - hangsúlyozta Cseresznyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár. A kormány a Ginop 5.3.2-16 kódszámú uniós pályázat kiírásával kívánja ösztönözni a rugalmas foglalkoztatás elterjesztését - írja a Világgazdaság.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:10, szombat | Életmód
Kecskesajtos kreáció lett idén a Balaton fagyija
A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű, rozmaringos, sült- és sósmandulával, kecskesajtból készült kreációja nyerte az idei, 12. Balaton Fagyija 2025 versenyt
2025. Május 10. 08:59, szombat | Életmód
Gál Tibor lett 2025-ben a Borászok Borásza
Gál Tibor egri borász vehette át az idén a Borászok Borásza díjat péntek este Budapesten, a Sulyok Tamás köztársasági elnöke fővédnöksége mellett rendezett díjátadó gálán.
2025. Május 09. 07:22, péntek | Életmód
Az EP hozzájárult a farkasok védelmi státusának enyhítéséhez
2025. Május 09. 07:16, péntek | Életmód
XIV. Leó pápa - A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő első b
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról elmondott beszéde csütörtök este.