Hírek
2017. Június 09. 07:30, péntek |
Sport
Forrás: mti
Storck: türelmes, szervezett játékra van szükség Andorra ellen

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint nyugodtan kell játszania a magyar labdarúgó-válogatottnak pénteken a házigazda Andorra elleni világbajnoki selejtezőn.
"Budapesten tapasztalhattuk, hogy keményen futballozik az ellenfél, nehéz feltörni a védelmét, hazai pályán pedig még inkább igaz ez: Svájc és Lettország is csak egy góllal tudott győzni Andorrában" - idézi a szakvezetőt a magyar szövetség honlapja.
Storck az Andorrában rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, különösen a támadóharmadban kell jó döntéseket hoznia csapatának. Mint elárulta, Kádár Tamás egyelőre kisebb sérüléssel bajlódik, így az ő játéka kérdéses.
Dzsudzsák Balázs csapatkapitány szerint törekedniük kell rá, hogy minél előbb megszerezzék az első gólt, és nyugodtan tudjanak futballozni. Az al-Vahda 30 éves támadójátékosa hozzátette, tisztában vannak vele, hogy az andorrai együttes keményen játszik és elsősorban a védekezéssel foglalkozik majd, de ezt fejben fel kell dolgozniuk.
Dzsudzsák beszélt arról is, hogy a hétfői, Oroszország elleni felkészülési mérkőzésen elszenvedett 3-0-s vereséggel nem foglalkoznak, azt a találkozót majd a vb-selejtező után elemzik.
A tavaly novemberi, 4-0-s magyar sikerrel zárult budapesti összecsapáson Andorra ellen gólt szerző Gyurcsó Ádám szerint a saját játékukkal kell foglalkozniuk. "Teljesen mindegy, hogyan, de ezt a meccset be kell húzni" - hangsúlyozta a lengyel Pogon Szczecin szélsője.
Az andorrai válogatott szövetségi kapitánya, Koldo Álvarez szeretné, ha csapata megismételné a Feröer-szigetek ellen mutatott teljesítményt, amikor a együttese megszerezte első pontját a selejtezősorozatban.
"Alapvetően ugyanazt szeretnénk játszani, mint Feröer ellen. A sok hiányzó játékos mindig fájó egy ilyen kis csapatnak, mint a miénk, de a legfontosabb, hogy akik itt vannak, a lehető legjobban teljesítsenek" - vázolta terveiket a szakember.
Az Andorra-Magyarország világbajnoki selejtező-mérkőzés pénteken 20.45-kor kezdődik Andorra la Vellában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.