Hírek
2024. December 02. 07:53, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Romániai választások: Az RMDSZ elégedett az eredménnyel

Az erdélyi magyar közösség a romániai parlamenti választásokon nagyon nehéz kampány végén, magas részvétel mellett bebizonyította, hogy erős, szolidáris, felelősséget vállal saját magáért és az ország további éveiért, évtizedeiért – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap este Kolozsváron.
A szövetségi elnök az RMDSZ eredményváró rendezvényén köszönetet mondott az erdélyi magyar választóknak, hogy "minden körülmények között, a legsötétebb időkben is kitartottak" az érdekvédelmi szervezet mellett.
Közölte: a szövetséget öt százalékon mérő exit poll-eredményeket nem kívánja kommentálni, az RMDSZ számításai szerint tíz milliós részvétel mellett 5,5-5,7 százalékos eredményre, 540-550 ezer szavazatra számít.
Kelemen Hunor rámutatott, vasárnap az a korosztály "mozdult meg" leginkább, amelynek van emléke az 1990-es és '89 előtti évekről, és "tudja, mi a magyarellenesség".
Úgy vélte, az erdélyi magyar választópolgárok "látták a veszélyt", ami a szélsőséges pártok előretörése révén az erdélyi magyar közösségre leselkedik, ezért vonultak ilyen nagy számban az urnák elé.
Köszönetet mondott a külföldön élő romániai magyaroknak is, akik közlése szerint nagyobb számban vettek részt a parlamenti választásokon, mint az államfőválasztás múlt vasárnapi első fordulójában, és felelősséget vállaltak szülőföldjükért.
Azoknak is megköszönte a részvételt, akik évek óta nem szavaztak, és most mégis megtették.
Kiemelte, a tény, hogy Hargita megyében volt a legmagasabb a részvételi arány és a magyarlakta megyék az élvonalban végeztek, az erdélyi magyar közösségek tenniakarását jelzi nehéz időkben.
"Nem vagyunk egyformák, de összetartozunk, és ez ma mindenki számára fontos volt"
- húzta alá az RMDSZ elnöke.
Hozzátette, az is fontos volt, hogy eljussanak minden kis közösségbe, ahol a magyar identitást őrzik, a szövetség így tudta elérni ezt az eredményt egy nagyon nehéz időszakban.
Emlékeztetett, a választópolgárok az államfőválasztás múlt vasárnapi első fordulóján a mainstream pártokat büntették.
"Most pedig az exit poll eredmények alapján az egyensúlyt kereső polgárok azt akarják, hogy ezen az úton haladjunk - a korrekciókat természetesen elvégezve -, amely a fejlődést és jobb élet reményét jelenti"
- fogalmazott Kelemen Hunor.
Közölte, hétfőre összehívta az RMDSZ döntéshozó fórumát, a Szövetségi Állandó Tanácsot (SZÁT), addig várhatóan a végleges eredmények is ismertek lesznek.
Megköszönte a kampánystábok, megyei szervezetek, önkéntesek munkáját, az egyházfők és szakmai szerveztek, művészek részvételét a mozgósításban, ami szerinte szintén hozzájárult magas részvételhez.
Ezt elsősorban annak tulajdonítja - mondta újságírói kérdésre -, hogy az erdélyi magyarok felismerték a veszélyt, amit a magyarellenes erők 30 százalék fölötti támogatottsága jelent, és hogy a parlamenti választásokon való részvételnek komoly tétje van a közösség, az ország jövője szempontjából.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel
Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld
Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal
Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld
Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv
Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten