Hírek
2017. November 29. 09:04, szerda | Sport
Rally: Hatalmas élmény az új Hyundai i20 R5!

Az abszolút 6. helyre kormányozta a Ritmus ASE párosa, Várkonyi Szabolcs és Makai Gergely a számára új Hunday i20 R5-öt, a nagyon erős mezőnyben a 8. Rallye Show Santa Domenicán.
A páros nagyon élvezte az új autót, már a tesztet is fülig érő szájjal teljesítették, hogy aztán szomorúan szálljanak ki a verseny végén az autóból. Na nem az eredmény miatt szomorúan, hanem mert vége a száguldásnak, pedig a körülmények nem az ismerkedéshez ideálisak voltak.
Várkonyi Szabolcs:
Ezt is megértem, 25 év versenyzés után, hogy egy nemzeti szinten csúcskategóriás autóban ülhetek. Hatalmas élmény volt, egy ízig-vérig versenyautó, még az R2-R3-asokhoz képest is, látszik, hogy ez nem egy átalakított utcai autó. A teszt jól sikerült, mi kaptuk meg először az Andreas Mikkelsen által fejlesztett új futóművet, ami már felveheti a versenyt a rivális kocsikkal, bár ugye, nem igazán tudom összehasonlítani őket. DMACK gumikat próbáltunk, a teszten nagyon jól működtek, csak sajnos a versenyre leszakadt az eső és hatalmas sár volt és nem volt super soft gumink, csak soft, ami ide nem volt ideális. Ettől függetlenül nagyon élveztem minden métert, bár rögtön az első gyorson kicsúsztunk, két kerékre állt az autó, szóval majdnem sikerült felborítani, innentől azért óvatosabb lettem. Szerencsére karc nélkül megúsztuk. De így is folyamatosan gyorsultunk, erre azért rá kell érezni, főleg a sebességi fokozatokra, szinte mindenhol eggyel a Mitsubishi fokozatok alatt kell menni. Mindenkinek köszönjük, aki hozzásegített ehhez az élményhez, különösképpen a Korda Racingnek. Folytatás a Mikulás Rallye-n alig két hét múlva!
Makai Gergely:
Hihetetlen. Talán ezzel az egy szóval lehetne kifejezni azt, hogy milyen volt az első benyomásunk a Hyundai i20 R5-ről. Kíváncsi voltam, hogy mennyi idő kell majd nekünk "belakni" az autót, de ez a lehetőségekhez képest hamar ment. Türelmesnek kell lennünk, ahogy Korda Erik is mondta, ezt fel kell építeni, lépésről lépésre. A shakedownon nem csak az autó, de a gumi is újdonság volt számunkra, a DMACK márkának szavaztunk bizalmat, ami nagyon jól működött a száraz időben!
A versenyre megérkezett az eső, ezért a pálya erősen saras és ázott volt, talán könnyebb dolgunk lett volna szárazon, de így sem panaszkodunk! Voltak apróbb hibák, de azt gondolom ezt a versenyt az ismerkedésre szántuk, ami az abszolút 6. hely tekintetében nem is rossz eredmény!
Jöhet a kérdés, Hyundai i20 R5? A válaszom: YES PLEASE!
Támogatóink segítségét köszönjük: Hetech Trend, Vasút Komplett, Droidx, GDP Guru, Autoflex Ker., Villumen, Airvent, Carwax, Di-Fer csoport, ZFW Hortiservice, Sütödetech, VPT Group, ATRA Kft., KÉK - PTI Kft., Sun&Fun Holidays.
Fotó: Ritmus ASE
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 11. 11:46, vasárnap | Sport
Labdarúgó NB I - A Pakson győztes Ferencváros és a Puskás Akadémia között dől el az arany
A címvédő Ferencváros hátrányból fordítva 3-2-re nyert a harmadik Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati rangadóján, ezzel a Puskás Akadémiát visszaelőzve újra az élen áll.
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.