Hírek
2023. Július 06. 06:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Otthon Centrum: az év első öt hónapjában 40 százalékkal esett a nyaralópiac forgalma

Megtört az elmúlt évekre jellemző nyaralópiaci lendület az idén: az év első öt hónapjában a forgalom 40 százalékkal szerényebb volumenű volt az előző év azonos időszakához képest.
Egyrészt jelentősen csökkent a befektetői célú vásárlás, másrészt egyértelműen kiderült, hogy a többség nem kíván bajlódni a hosszú és költséges felújítással, ugyanakkor jó állapotú, felújításra nem szoruló nyaralót továbbra sem lehet olcsón vásárolni - mondta el a közleményben Soóki-Tóth Gábor, az OC elemzési vezetője.
A jelentős keresletcsökkenés ellenére a használt nyaralók átlagára 25 százalékkal, a tavalyi 21,7 millió forintról 28 millió forintra nőtt egy év alatt. Még nagyobb drágulás volt tapasztalható a négyzetméteráraknál, amelyek átlaga 39,5 százalékkal, a tavaly mért 385 ezer forintról, idén január és május között 537 ezer forintra emelkedett - írták.
A Balaton-parti települések 744 ezer forintos átlagos négyzetméterára 22 százalékkal magasabb, mint tavaly az év első öt hónapjában. A legdrágább a Balaton keleti medencéje: Siófokon és Zamárdiban az átlagos négyzetméterár meghaladta az 1 millió forintot az idén.
A balatoni árszintet leginkább a Velencei-tó közelíti meg 700-800 ezer forintos fajlagos átlagárral.
A Balatonhoz és a Velencei-tóhoz képest olcsóbb négyzetméterárak jellemzik a Tisza-tó térségét, ahol 300-400 ezer forintos áron is nyaralóingatlanhoz lehet jutni. A vízparti ingatlanok négyzetméterára a település átlagának duplája: 600-800 ezer forint.
Arra is kitértek, hogy új építésű lakásokat Siófokon átlagosan 1,96 millió forintos négyzetméteráron hirdetnek. A legdrágább település Balatonakarattya, itt átlagosan 3 millió forintot kérnek az új építésű lakások négyzetméteréért. A másik véglet Zánka, ahol a fajlagos ár átlaga 733 ezer forint.
Jelezték, hogy a fejlesztők igyekeznek minél közelebb építkezni tóhoz, ritka a Balaton-parttól 500 méternél távolabbi beruházás.
A 2000-ben alapított Otthon Centrum közel 190 irodájával és teljes országos lefedettségével Magyarország vezető ingatlanközvetítő hálózata. Az Otthon Centrum a Biggeorge Holding része, amelynek tagjai többek között az ingatlanfejlesztés, ingatlan alapkezelés és az ingatlanfinanszírozás területén tevékenykednek. Tavaly az OC többségi tulajdont szerzett az ingatlan- és hitelközvetítéssel foglalkozó Open House Cégcsoportban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld
Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis
Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.
2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld
KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen
Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -
2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld
Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban
A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.