Hírek
2011. November 22. 14:54, kedd |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
Nem hozott változást a diktátor bukása?

Az Amnesty International (AI) emberjogvédő szervezet véleménye szerint Egyiptomban a Mubarak-rezsim bukása óta nem következett be lényeges változás.
Az országot irányító legfelsőbb katonai tanács nem váltotta be az emberi jogok védelmére tett ígéreteit.
Az AI kedden londoni székhelyén nyilvánosságra hozott jelentése rámutat, az elmúlt napok véres eseményei, a karhatalom tüntetők halálát okozó brutális fellépései azt bizonyítják, hogy a katonai vezetés folytatja a megtorlás politikáját. Civileket ítélnek el katonai bíróságok, és már halálos ítéleteket is hoztak, a hadsereg börtöneiben embereket kínoznak meg.
Mindazoknak, akik bírálni merészelik a katonai vezetést – mint azt békés tüntetők, újságírók, bloggerek, sztrájkoló munkások teszik –, könyörtelen megtorlással kell számolniuk, vagyis a mostani rendszer a Mubarak-éra „védjegyét” viseli magán. Az eseményekről tudósító médiaeszközök munkatársai állandó zaklatásnak vannak kitéve, az országot uraló hatóságok nem tűrik el, hogy őket rossz színben feltüntető riportok kerüljenek nyilvánosság elé – állapítja meg az AI jelentése.
Philip Luther, az AI észak-afrikai és közel-keleti ügyekért felelős igazgatóhelyettese a dokumentumban leszögezte: ha a tüntetők kérésének megfelelően valódi demokratikus átmenetet akar levezényelni a legfelsőbb katonai tanács, akkor biztosítania kell a véleménynyilvánítás szabadságát, fel kell oldania a rendkívüli állapotot, és fel kell hagynia azzal, hogy polgári személyeket állít hadbíróságok elé mindenféle mondvacsinált ürüggyel.
Az elmúlt napok heves kormányellenes tüntetéseket hoztak az afrikai országban. Demonstrálók ezrei szállták meg a kairói Tahrír teret. A megmozdulásokat a rendőrség és a katonaság együttesen próbálta elfojtani. Az összecsapásokban hétfő estig 24 ember vesztette életét. Ekkor a kormány felajánlotta lemondását, de azt a katonai tanács nem fogadta el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel
Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld
Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal
Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld
Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv
Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten