Hírek
2011. Október 22. 14:49, szombat |
Bulvár
Forrás: STOP
Nagymamaszerepre készül az egykori szexbomba

55 éves Csepregi Éva énekesnő, akinek félig skót fia már az anyukájával egy színpadon zenél.
Életkora körül van némi bizonytalanság, korábban néhány forrás azt írta, hogy 1953-ban született, ám saját honlapján 1956-os születési dátumot tűntet fel. Így az jön ki, hogy tizenhat éves volt, amikor az 1972-es Ki Mit tud?-on a Kócbabák nevű lánycsapat tagjaként feltűnt, és éppen csak nagykorú, amikor a Kócbabákkal csatlakozott a Neoton együtteshez.
Önéletrajzi kötetében, a Napraforgóban írja, hogy dolgozott a Chinoin gyár gépkonstrukciós osztályának titkárnőjeként. A Neoton énekesnőjeként az együttes tagjaival beírta a nevét a magyar könnyűzene történetébe. A Neoton volt ugyanis az első magyar zenekar, amelyet menedzseltek hazánkban - a menedzselés akkoriban teljesen ismeretlen fogalomnak számított a szocializmust építő Magyarországon.
A menedzsert Erdős Péternek hívták, aki eredményes munkát végzett, mert a később Neoton Família néven futott csapat nem csak itthon aratott óriási sikereket, de a japán és a spanyol piacon is szép eredményeket ért el, 1983-ban a Yamaha Fesztiválon nagydíjat nyertek. Japánban annak idején igazi szupersztárnak számítottak, sokan ismerték őket, s ennek bizonyítékát is adták. A tokiói metróban megrohanták őket a rajongók.
Erdős Péter halála után a Neoton is felbomlott, Csepregi Éva Végvári Ádámmal Ádám és Éva néven folytatta, mostanában pedig a Neoton Sztárjai nevű formációval lép fel - szinten nagy sikerrel.
Az énekesnő fénykorában igazi szexbomba volt, de lassanként már a nagymama szerepre kell készülnie, egy skót zeneszerzőtől született fia ugyanis jövőre húszéves lesz. Csepregi Évának külön boldogsága, hogy Dávid szintén zenész lett - dobos -, s már szerepeltek is egy színpadon.
STOP
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 08:59, szombat | Bulvár
XIV. Leó pápa - Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben
Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm - nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.
2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár
Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon
Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár
Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget
Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár
Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.