Hírek
2020. Augusztus 06. 14:04, csütörtök |
Bulvár
Forrás: mti
Megvan, hogy ki rendezi a Marvel Kapitány folytatását

Nia DaCosta fogja rendezni a nagysikerű Marvel Kapitány második részét - számolt be a The Variety című filmes portál.
Azt már korábban lehetett tudni, hogy az első filmet íróként és rendezőként is jegyző Anna Boden és Ryan Fleck nem vesznek részt a folytatás elkészítésében.
A Disney és a Marvel egy feltörekvő új forgatókönyvírót, Megan McDonnellt kért fel a kasszasiker második részének megírására. McDonnell első komoly munkája a WandaVízió című minisorozat, amely hamarosan debütál a Disney Plus streamingszolgáltatáson.
DaCosta a negyedik nő és egyben az első feketebőrű nő, aki filmet rendez a Marvelnél. A 30 éves filmes karrierje a Tessa Thompson főszereplésével készült Little Woods című 2019-es független filmmel indult és ő jegyzi az októberben a mozikba kerülő Kampókéz című horrort.
A 2019-es Marvel Kapitány volt a Marvel első, női főszereplővel forgatott szuperhősfilmje. A világszerte 1,1 milliárd dollár (322 milliárd forint) jegybevételt hozó moziban az Oscar-díjas Brie Larson alakítja a főhős Carol Danverst, a légierő pilótáját, aki két idegen világ közötti harc közepén találja magát, amely a Földet fenyegeti. A kilencvenes években játszódó film Danvers szuperhőssé válását, Marvel Kapitány születését mutatja be.
Túl sok részletet nem tudni a folytatásról, csak annyit, hogy az 1990-es évek helyett napjaikban fog játszódni és a főhőst ismét Brie Larson alakítja.
A jelenlegi tervek szerint a film 2022. július 8-án kerül a mozikba az Egyesült Államokban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 08:59, szombat | Bulvár
XIV. Leó pápa - Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben
Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm - nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.
2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár
Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon
Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár
Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget
Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár
Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.