Hírek
2012. Március 27. 07:17, kedd |
Sport
Forrás: mno.hu / MTI
Május 10-én fellobban az olimpiai láng

Május 10-én gyújtják meg a görögországi Olümpiában a londoni nyári olimpia lángját.
Amint azt a Görög Olimpiai Bizottság hétfőn jelezte: a gazdasági válság ellenére sikerült elegendő szponzort találni a láng egyhetes görögországi útjára, amely negyven várost érint, és csaknem 2900 kilométeres lesz. Korábban a görög kormány is komoly összegekkel segítette az olimpiai láng utaztatását. A fáklyaváltó első futója az úszó Szpirosz Dzsanniotisz lesz, akinek az édesanyja angol.
Olümpia volt a helyszíne az ókor egyik legfontosabb sportversenyének, amelyet négyévenként augusztusban, az első telihold idején tartottak. A játékokat a hagyomány szerint Kr. e. 776-ban rendezték meg először Zeusz tiszteletére, majd 1170 évvel később, 393-ben tiltotta be I. Theodosius római császár, aki a versenyt pogány jellegűnek ítélte.
Hagyományosan Olümpiából indul útra az újkori olimpiák lángja, amelyet Héra istennő 2600 éves temploma előtt tizenegy „papnő” korhű jelmezben, a Nap sugaraival, egy fém parabolatükör segítségével gyújt meg. A fáklya május 17-én érkezik Athénba, a régi olimpiai stadionba, majd másnap adják át Angliában a vendéglátóknak. Az olimpiai láng a július 27-i megnyitón lobban fel a londoni olimpiai stadionban.
Ellátogatnak David Cameronhoz
A héten David Cameron brit miniszterelnöknél tesz látogatást a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetősége, amely áttekinti a kormányfővel a nyári, londoni játékok előkészületeinek végső fázisát. A megnyitóra négy hónap múlva, július 27-én kerül sor, ez adja az alkalmat a Jacques Rogge NOB-elnök vezette delegáció szerdai vendégeskedésére a Downing Streeten.
A Cameronnal folytatandó tárgyalás a végső NOB-ellenőrzés legfőbb eleme lesz. Denis Oswald, a NOB koordinációs bizottságának vezetője hétfőn azt mondta: a napirend egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy eldöntsék, mely államok vezetőit hívják meg a játékokra.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.