Városlista
2025. május 10, szombat - Ármin

Hírek

2017. Szeptember 03. 05:00, vasárnap | Sport
Forrás: mti

Magyar-portugál - A portugáloknak csak a három pont elfogadható

Magyar-portugál - A portugáloknak csak a három pont elfogadható

A győzelemért utazott Budapestre az Európa-bajnok portugál labdarúgó-válogatott, amely vasárnap 20.45-től lép pályára a Groupama Arénában a magyarok elleni világbajnoki selejtezőn.

Fernando Santos szövetségi kapitány szombati sajtótájékoztatóján kijelentette, csakis a három pont megszerzését tartja elfogadhatónak tanítványaitól. Elmondta, tisztában vannak azzal, hogy a magyaroknak ez az utolsó lehetőségük továbbjutási álmaik életben tartására, ezért biztos benne, riválisuk mindent megtesz majd a győzelemért. Hozzátette, éppen ezért nem lesz könnyű a vasárnapi találkozó.

Megjegyezte, semmiképpen sem szabad a magyarok andorrai vereségéből kiindulniuk, ott ugyanis kísérleti csapattal állt fel riválisuk. A szakember ugyanígy nem akart foglalkozni a két csapat márciusi, portugáliai összecsapásával, amelyen a magyarok - véleménye szerint - szokatlanul defenzív taktikával játszottak, de emlékeztetett rá, hogy amikor a mérkőzés "már veszni látszott" számukra, a 4-3-3-as felállásban veszélyesebbek voltak.

A szakember kiemelte, ahogy a legtöbb esetben, ezúttal is erősen szeretnének kezdeni, azonban a legfontosabb a győzelem, hogy több gólt lőjenek, mint az ellenfél.

Pepének, a védelem alapemberének kellemes emlékei lehetnek Budapestről, hiszen 2009-ben világbajnoki selejtezőn győztes gólt szerzett: "Természetesen örülnék neki, ha megismétlődne, de a szövetségi kapitány elsősorban azt várjam tőlem, hogy a kapunkat őrizzem. Persze, ha egy rögzített helyzetnél előre tudok menni fejelni, és esetleg gólt szerzek, akkor örülni fogok."

A korábbi Real Madrid-futballista megjegyezte, kész tervük van a győzelemre, aminek megvalósításához rendkívül agresszívan kell futballozniuk, mert jól felkészített csapat a magyar.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport

Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport

Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat

Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.

2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport

Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.

2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport

Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján

Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.