Hírek
2021. Június 13. 12:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Ittasan vezetett, a gyerekei is megsérültek

Vádemelést javasolnak a vezetői engedély nélkül, ittasan balesetet okozó férfi ellen a rendőrök.
Bácsbokodon a Honvéd utcában közlekedett 2020. november 5-én 21 óra 30 perc körül egy 41 éves férfi egy személyautóval. A sofőr a Gróf Széchenyi utcához érve a kereszteződésen lassítás és megállás nélkül hajtott át, majd a vízelvezető árokba sodródott. A helyszínen azonnal kiderült, hogy az autót vezető bajai lakosnak egyrészt nincs jogosítványa, másrészt a közlekedés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. Az ittasság tényét később szakértő is igazolta – közölte a rendőrség.
A baleset bekövetkeztekor az autóban ült a gondatlan sofőr 18 és 14 éves fia, valamint az idősebb fiú 17 éves barátnője is. A biztonsági övet senki nem használta, így az autóvezető és kisebbik fia súlyos, a másik két utas pedig könnyű sérülést szenvedett.
A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsítottat a közlekedésrendészeti osztály munkatársai súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntette miatt kihallgatták. Az ügyben a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, és ellene vádemelést javasolnak.
A férfit az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési, illetve a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt szabálysértési eljárás keretében vonták felelősségre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld
Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis
Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.
2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld
KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen
Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -
2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld
Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban
A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.