Hírek
2021. Június 13. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Ittasan és jogosítvány nélkül okozott balesetet ismerőse autójával
A Veszprémi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele miatt is eljárást indított a sofőr ellen, mivel a tulajdonos tudta és engedélye nélkül vezette a gépkocsit.
Ismerőse autójával közlekedett egy 30 éves Nógrád megyei férfi a 8-as számú főúton Hajmáskér felől Várpalota felé június 10-én 23 óra 45 perckor, mikor haladása során a járművel jobbra letért az úttestről és a szalagkorlátnak ütközött. A baleset következtében a sofőr könnyű sérülést szenvedett, valamint a járműben anyagi kár keletkezett – közölte a rendőrség.
A helyszínre érkező rendőrök a férfival szemben alkoholszondás vizsgálatot végeztek, amely pozitív eredménnyel zárult, majd a sofőrt további mintavétel céljából előállították. Az eljárás során a rendőrök megállapították azt is, hogy a férfi nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, valamint ismerőse gépkocsiját annak tudta és beleegyezése nélkül használta. A sofőrt őrizetbe vették és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították.
Ellene jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás, az engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési feljelentéssel éltek a rendőrök.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 24. 08:37, péntek | Belföld
Október 23. - Orbán Viktor: nem megyünk háborúba, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért
2025. Október 24. 08:37, péntek | Belföld
Változékony, szeles idő lesz a hosszú hétvégén, többször eshet az eső
2025. Október 24. 08:36, péntek | Belföld
Október 23. - Magyar Péter: az 1956-os forradalom maga volt a csoda
Az 1956-os forradalom maga volt a csoda, mert egy sokat szenvedett nép ki merte mondani, elég volt
2025. Október 23. 08:41, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét
A háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét - írta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebookon.