Hírek
2017. Február 17. 05:00, péntek |
Külföld
Forrás: mti - fotó: BBC
Ikreknek adott életet egy 64 éves spanyol asszony

Ikreknek, egy kislánynak és egy kisfiúnak adott életet egy 64 éves spanyol asszony Burgosban - számolt be a rendkívüli eseményről közleményben a Hospital Recoletas de Burgos nevű magánkórház.
Az ikreket orvosi javaslatra programozott császármetszéssel segítették a világra. Mindketten egészségesek, a kislány születési súlya 2200 gramm, a kisfiúé 2420 gramm.
Az anya az Egyesült Államokban mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe, majd visszatért Spanyolországba, hogy ugyanabban a kórházban szülje meg gyerekeit, ahol hat évvel ezelőtt első kislánya világra jött.
A Diario de Burgos című napilap arról számolt be, hogy az asszony 2014-ben elveszítette szülői felügyeleti jogát, mert az illetékes gyermekvédelmi hatóság szerint a kislány elszigetelt volt, nem járt rendesen óvodába, nem volt tiszta, és nem volt rendesen öltöztetve sem.
A gyereket most az asszony egyik rokona neveli.
Spanyolországban a legidősebben szülő nő egy 67 éves barcelonai asszony volt, aki 2006-ban szintén egy kislánynak és egy kisfiúnak adott életet.
Akkor azt nyilatkozta: azért bízik abban, hogy fel tudja nevelni majd a kicsiket, mert családjában nem ritka a hosszú élet, édesanyja is több mint 100 évig élt. Az asszony azonban három évvel később rákbetegségben elhunyt.
A világon a legidősebben ikreket szülő nő egy indiai asszony, aki 2008-ban 72 évesen lett ikrek édesanyja, neki szintén lombikbébi-eljárással fogantak gyermekei.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 22. 07:00, szerda | Külföld
Elmaradhat a budapesti békecsúcs
Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően.
2025. Október 21. 07:26, kedd | Külföld
Uniós biztos: Európának most végleg le kell állítania az orosz gáz vásárlását
Most \"el kell jutnunk oda, hogy Európában végre teljesen leállítsuk az orosz gáz vásárlását\" - jelentette ki Dan Jorgensen, az energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Luxembourgban.
2025. Október 20. 08:04, hétfő | Külföld
Volodimir Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
2025. Október 19. 09:01, vasárnap | Külföld
Donald Trump és politikája ellen tüntettek az Egyesült Államok számos nagyvárosában
Donald Trump elnök és politikája elleni tiltakozásul összehangolt tüntetéseket tartottak az Egyesült Államok számos nagyvárosában szombaton.