Hírek
2018. Március 25. 05:00, vasárnap |
Sport
Forrás: mti
Hosszú Katinka kihagyja az ob-t is, de Shane Tusuppal folytatja a munkát

Nehéz időszak áll mögöttük a magánéleti krízis miatt, de megpróbálják az adott helyzetből a legtöbbet kihozni
- mondta a molcsapat.hu oldalnak szombaton a háromszoros olimpiai bajnok úszónő, Hosszú Katinka, aki először nyilatkozott hosszan azt követően, hogy hónapokkal ezelőtt válságba jutott házassága edző-férjével, az amerikai Shane Tusuppal.
Azóta nem indult versenyen, még nem tudja, mikor fog legközelebb versenyezni, s a jövő heti országos bajnokságot is kihagyja.
"Az biztos, hogy Shane-nel folytatjuk a közös munkát, és az is, hogy az idén mindenképpen változtatunk a felkészülési meneten. Átbeszéltük a versenyzési stratégiát is, és úgy gondoljuk, hogy az országos bajnokság most nem fér bele - szögezte le.
A cikk folytatásában elmondta, "szerencse a szerencsétlenségben, hogy az idei év viszonylag üres az úszásban, hiszen az augusztusi Európa-bajnokság a fő esemény, no meg természetesen a budapesti világkupa-verseny októberben."
Hosszú elárulta: nem okozott gondot neki, hogy szokatlanul hosszú ideig nem versenyzett, sőt kifejezetten szüksége volt egy kis feltöltődésre.
"Jól esett ez a pihenő időszak. Az elmúlt öt évben nem volt egyetlen teljes hetem, ami pihenéssel telt volna. Nem mondom, hogy bármit másképp csináltam volna, de most, hogy leálltam egy időre, rájöttem, mennyire szükségem volt erre a pihenésre. Szerencse, hogy pont most történt, ami történt, egy Eb-évben."
Kijelentette, ugyanakkor nem téveszti szem elől a 2020-as tokiói olimpiát.
"Nekem Tokió azért nagy cél! Ráadásul imádok úszni, edzeni - szögezte le. - Ugyanakkor itt ez az év, van már 13 Európa-bajnoki aranyam, mi legyen a cél, megszerezni a tizennegyediket? Ez azért, valljuk be, nem jelent olyan erős motivációt."
Kitért rá, hogy "brutálisan kemény" munkát kell elvégeznie ahhoz is, hogy meglegyen ez a bizonyos 14. arany.
"Amire majd azt mondják, persze, ez Katinkánál elvárható, természetes, hogy első lett. Csak épp nem gondolnak bele, mennyit dolgoztam érte. Ettől függetlenül az Európa-bajnokság azért ott lebeg a szemem előtt."
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 11. 11:46, vasárnap | Sport
Labdarúgó NB I - A Pakson győztes Ferencváros és a Puskás Akadémia között dől el az arany
A címvédő Ferencváros hátrányból fordítva 3-2-re nyert a harmadik Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati rangadóján, ezzel a Puskás Akadémiát visszaelőzve újra az élen áll.
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.