Hírek
2019. Február 04. 09:08, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Harmincéves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Harminc évvel ezelőtt, 1989. február 4-én alapították meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot (MMSZ).
Az évforduló alkalmából ma délben hálaadó szentmisét tartanak a szervezet bölcsőjének tekinthető zugligeti Szent Család plébániatemplomban - közölte a szeretetszolgálat az MTI-vel.
A segélyszervezet 1989-ben 31 alapító közreműködésével jött létre, alapító elnöke Kozma Imre katolikus pap. Az MMSZ a világ 104 országában tevékenykedő, több mint 900 éves múltra visszatekintő Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi segélyszervezete, amely tevékenységét "keresztény szellemiségen alapuló szolgálatként" határozta meg - olvasható a közleményben.
Felidézték: a magyarországi máltai szervezet alig fél évvel a megalakulása után már a nemzetközi figyelem központjába került a keletnémet menekültek befogadásával.
A romániai forradalom idején az Európából érkező segélyszállítmányokat juttatta célba, a délszláv háború évei alatt pedig a harcok elől menekülő családok ezreinek nyújtott menedéket. Közben kiépült szociális ellátó intézményeinek és önkéntes csoportjainak hálózata.
A szeretetszolgálat tevékenysége a kezdetektől átnyúlik a határokon, segítő programjai vannak a szomszédos országokban, de szükség szerint Afrikában és a Közel-Keleten is - írták.
Jelenleg az MMSZ kétszázharmincnégy intézménye naponta tizenháromezer rászoruló, fogyatékossággal élő, idős vagy beteg embernek nyújt ellátást, iskoláiban és óvodáiban nehéz sorsú családok gyermekei kapnak esélyt a felzárkózásra, százharminc önkéntes csoportjában pedig háromezer segítő támogatja a szükséget szenvedő családokat - tették hozzá.
Úgy fogalmaztak: az MMSZ "tevékenysége mindig az emberre irányul, meggyőződése szerint az igazi segítség nem csupán a pillanatnyi szükséget enyhíti, hanem annál többet ad. Ennek köszönhetően a szeretetszolgálat vezette be Magyarországon a jelzőrendszeres házigondozást, csináltatott szemüveget szegény családokban felnövekvő gyermekeknek, tüdőszűrő buszával és mozgó orvosi rendelőjével pedig helybe vitte a hajléktalan emberek orvosi ellátását. Útkereső módszerei és gyakorlatias megoldásai számos területen szolgáltak mintaként."
A karitatív szervezet integrációs programjai a minél teljesebb élet lehetőségét próbálják megteremteni a nyomorban élők, a fogyatékos és az idős emberek számára.
A segítségnyújtás személyességén alapuló máltai Jelenlét program eredményeit Magyar Örökség Díjjal ismerték el - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 21. 07:24, kedd | Belföld
Mávinform: ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok a Keleti pályaudvaron
Elhárították a hibát, ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a Keleti pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - közölte a Mávinform a honlapján hétfőn kora este.
2025. Október 21. 07:23, kedd | Belföld
Orbán Viktor Szerbia elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalában fogadta Aleksandar Vučićot, a Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet meghosszabbításához a parlament
Hozzájárulhat a veszélyhelyzet jövő májusig történő meghosszabbításához kedden az Országgyűlés, amely elfogadhatja a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről szóló országgyűlési határozati javaslatot is.
2025. Október 21. 07:22, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az EU-nak
A világ előtt álló jelenlegi nagy biztonsági kihívások megoldásában nem osztottak lapot az Európai Uniónak, így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a feszültséget