Városlista
2025. május 10, szombat - Ármin

Hírek

2012. Január 25. 06:31, szerda | Belföld
Forrás: mno.hu

Így lesz valaki katona

Így lesz valaki katona

A közelmúltban alakult Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) biztosítja majd, hogy az állami szolgálatok egymás között átjárhatóbbak legyenek – mondta el a Magyar Nemzetnek az egyetem rektora, Patyi András.

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetemből kivált Közigazgatás-tudományi Kar összevonásának elsődleges célja volt, hogy már a felkészítő intézmény is biztosítsa az „átjárhatóságot, összekapcsolhatóságot, nyitottságot”, melyek megteremtése elemi érdek az állami szolgálatoknál. Ugyanakkor a lépés megtakarítást is hozott, hiszen NKE jogelődjeinél sok volt az átfedés, például több helyen tanítottak alkotmányjogot és közigazgatási eljárásjogot. „Az egyesítéssel ezek oktatása hatékonyabb, egységesebb lehet. Ez az egység az integráció egyik fő motívuma” – emelte ki Patyi András.

Az intézmény biztos alapokon áll, hiszen három fenntartója is van: a honvédelmi, a belügyi, valamint a közigazgatási és igazságügyi tárca. A minisztériumok nemcsak többletforrásokkal támogatják az egyetemet, hanem ösztöndíjrendszerük révén biztos képzést és jövőt is nyújthatnak a leendő közszolgáknak. Kiderült az is, hogy az egyetemen bolognai rendszerben folyik majd a képzés, tehát hároméves alapképzés után kétéves mesterképzésen vehetnek részt a hallgatók. Ugyanakkor folyamatban van egyes szakoknál a négyéves alapképzés megteremtése.

Katona, rendőr vagy tisztségviselő

„Az egyetemi integráció a megindult képzéseket nem érinti. Az idén elinduló szakok sora tehát majdnem megegyezik a jogelődök kínálatával, néhány kisebb, apróbb változás lesz csak. Teljesen új szakok a 2013 szeptemberében kezdődő tanévtől indulnak, hiszen egy új szak kidolgozása hosszabb folyamat” – mondta el a rektor. Patyi hozzátette, hogy már a jelentkezésnél eldől, hogy kiből lesz katona, rendőr vagy köztisztviselő. A bizonytalan diákoknak „civil irányba könnyebb lesz a váltás, de hogy a honvédség és a rendőrség közötti átjárhatóság milyen lesz, azt nem csak az egyetem dönti el. Ezt a két illetékes minisztérium által kibocsátott jogszabályokban kell majd szabályozni” – emelte ki.

Patyi András akkor lenne elégedett, ha a kitűzött célok elérése mellett az intézmény összes diákja és tanára érezné, hogy egy célért, a magyar állam szolgálatáért vannak. További részletek a Magyar Nemzet szerdai számában.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld

Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis

Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.

2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld

KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen

Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -

2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld

Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban

A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.