Városlista
2025. október 23, csütörtök - Gyöngyi

Hírek

2024. Június 04. 20:21, kedd | Sport

Ezüstös siker a II. Diósgyőr Ralin

Ezüstös siker a II. Diósgyőr Ralin

Kategória második helyen végzett a II. Diósgyőr Ralin a Kronome - Pásztor ralipáros.


Ákost kérdezem a verseny után.

A rátok mért 12 gyorson volt olyan ismétlődő szakasz, ahol 10 másodpercet is javultatok. Ennyire bejöttek nektek a diósgyőri gyorsok?
- Elég nehezek voltak a körülmények, ezzel az autóval egy métert sem mentünk nedves körülmények között. A tavalyi utolsó versenyen ültünk benne. Nem tudtunk egy kicsit sem tesztelni, így itt kellett belerázódnunk, sajnos ettől voltak a nagy javulások.

Középgaradna - Mályinka szakaszon huszonöt másodpercet javultatok a szombati napon, az előző gyorshoz képest. Miként is sikerült ez?
- Az első gyorsaságin nem szerettünk volna az út mellett kikötni, óvatosak voltunk, lehet túlzottan is. Dolgoztunk télen a futóművön, ki kellett ismerni a működését. Jobb lett, mint tavaly, itt szeretném megköszönni Hinger Dávid munkáját.

Parasznya - Lyukóbánya gyorson mindkétszer kategória első időt mentetek. Fejből ment ez a szakasz már?
- Pedig ezt a szakaszt nem igazán szeretem, nem számítottunk erre, kicsit meglepődtünk rajta. Mentünk rajta sokszor, mindig lehet javítani itt-ott.

Összességében, hogy értékeled a II. Diósgyőr ralit?
- A téli kihagyás okán sokat vesztettünk az elején, de úgy gondolom, vasárnapra megjött a sebességünk. Motorerőben elmaradunk a kategória társaktól, ezért nem igazán kedvezett nekünk a sátai gyorsasági a nagy átlagsebesség miatt, és a mályinkai hegymenet.

Legközelebb hol indultok?
- Mecsek Rallyn indulunk és várjuk nagyon már.

Köszönjük Partnereink: Mentes és Társai Kft., Kronome Zoltán, Valkai János.

Fotó: Hajóka SportFotó

- Hajósi Miklós -

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport

Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG

A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.

2025. Október 22. 07:01, szerda | Sport

Magyar labdarúgó-válogatott - Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni hazai vb-selejtezőre

Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában.

2025. Október 20. 08:04, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - Izgalmas döntetlen az Újpest-Ferencváros rangadón

A közel két hónapja nyeretlen, házigazda Újpest meglepetésre 1-1-es döntetlent ért el az ősi rivális, címvédő Ferencváros ellen a labdarúgó Fizz Liga tizedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2025. Október 20. 08:02, hétfő | Sport

Premier League - Ismét kikapott a Liverpool