Hírek
2017. December 31. 14:00, vasárnap |
Külföld
Forrás: mti
Elvesztette területeit az Iszlám Állam, de nem múlt el a veszély

N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet-szakértő szerint bár felszabadították Irakban és Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet által ellenőrzött területek nagy részét, a magányos merénylők továbbra is fenyegetést jelentenek.
N. Rózsa Erzsébet, a Magyar Tudományos Akadémia világgazdasági intézetének tudományos főmunkatársa az M1 aktuális csatornán vasárnap kifejtette: az Iszlám Állam a területveszteségek következtében elesett bevételei jelentős részétől, nem tudja finanszírozni a zsoldosokat.
Ezért a terrorszervezet harcmodort váltott, megjelentek a magányos farkasoknak nevezett merénylők, akik már nem is biztos, hogy szervezett formában tartoznak az Iszlám Államhoz, lehet, hogy csak szimpatizánsok. Hozzátette: ez a típusú fenyegetettség nem csökkent, ezt mutatja, hogy a híradások arról szólnak, miként próbálják megvédeni európai nagyvárosokban az ünneplőket.
Azt mondta: magának az Iszlám Államnak az eltűnése óriási presztízsveszteség is, mert ilyen transznacionális terrorszervezethez sokan a sikerek miatt csatlakoznak. Jelezte: a terrorszervezetnek a sikerei csúcspontján sem sikerült tömegeket vonzania, noha úgy hirdette magát, hogy "a" kalifátus, amelyhez minden muszlimnak tartoznia kell, ráadásul jó ellátást ígért a harcosok családjainak, jó fizetést a harcosoknak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel
Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld
Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal
Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld
Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv
Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten