Hírek
2017. Június 15. 13:14, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
Egymillió embert juttatna el a Marsra Elon Musk

Egymillió embert juttatna el a Marsra a következő 50-100 évben Elon Musk - derül ki az amerikai milliárdos, a SpaceX vállalat vezetője által papírra vetett tervekből, amelyet a New Space folyóirat ismertetett.
Musk múlt év őszén egy nemzetközi űrhajózási kongresszuson már beszélt a Mars kolonizációjának terveiről, most részletesen leírta, miként képzeli megvalósítani nagyszabású elképzeléseit.
A vörös bolygó betelepítésének víziója az újrahasználható rakéta és űrhajó kombinációján alapul, amelyet Musk bolygóközi közlekedési rendszernek (Interplanetary Transport System, ITS) nevez. Mind a rakétát, mind az űrhajót a SpaceX Raptor hajtóműve fogja működtetni, amelyet most fejleszt a vállalkozó cége. Musk szerint a hajtómű háromszor erősebb lesz, mint a cég Falcon 9 rakétáját működtető Merlin hajtóművek.
A 42 Raptor hajtóművel felszerelt rakéta képes lesz 330 tonna tömeget Földkörüli pályára juttatni, megnagyobbított változata 600 tonnát. Az eddigi legnagyobb teljesítményű hordozórakéta a NASA Saturn V holdrakétája 150 tonna világűrbe juttatására volt képes.
Az ITS rakétái az űrhajókat Földkörüli pályára állítanák, és 20 perc múlva visszatérnének egy hajszálpontos landolással. A rakéták számos űrhajót és üzemanyag tankert juttatnának a világűrbe, úgy tervezik őket, hogy élettartamuk alatt mintegy ezerszer képesek legyenek repülni - írta Musk.
A Földkörüli pályára állította űrhajók akkor indulhatnának el nagyszámban a vörös bolygó felé, amikor a Föld és a Mars együttállása kedvező lesz, azaz 26 havonta.
Musk ezer vagy több ITS űrhajó indításában gondolkodik, amelyek mindegyike 100 vagy több ember szállítana. Ily módon egymillió embert juttathatna el a Marsra a következő 50-100 évben.
Az űrhajók kilenc Raptor-hajtómű és a vörös bolygón előállított metánalapú üzemanyag segítségével térnének vissza a Földre. Minden ITS-űrhajó 12-15 világűrbeli utat lenne képes teljesíteni, minden üzemanyag tanker mintegy százszor térhetne vissza a Földre.
A MARS benépesítésének kulcsa a bolygóközi közlekedési rendszer újrafelhasználhatóságában van. Ez a vörös bolygóra való utazás árát személyenként 200 ezer dollárra csökkenthetné a becsült 10 milliárdról hagyományos űrrepülési rendszerek használata esetén - írta Musk.
A vállalkozó szerint ha minden jól megy, 10 év múlva kezdődhetne a marsi utazás. "De hatalmas kockázatai vannak. Rengetegbe fog kerülni. Jó esély van arra, hogy nem fog sikerülni, de a mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb haladást érjük el" - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel
Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld
Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal
Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld
Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv
Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten