Városlista
2025. május 10, szombat - Ármin

Hírek

2019. Október 22. 07:05, kedd | Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti - illusztráció: pixabay

Egy "kis létszámú" amerikai csapat Szíriában marad

Egy

Egy "kis létszámú" amerikai csapat Szíriában marad - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn újságíróknak.

Közben az amerikai katonák a korábbi washingtoni bejelentésnek megfelelően elhagyták Szíria északkeleti vidékét.

Trump úgy fogalmazott: a Szíriában maradó kevés amerikai katona "Szíria teljesen más részén", részben a jordániai és az izraeli határhoz közel, részben pedig Irakhoz közel tartózkodik majd.

"Mindig is azt mondtam, hogy ha már oda megyünk, óvjuk meg az olajmezőket" - mondta az elnök a Fehér Házban újságíróknak. Hozzátette: e "korrekt védelem" érdekében az Egyesült Államok "talán a helyszínre küldhetné" az egyik nagy amerikai olajvállalatot.

Washington október 13-án, öt nappal a szíriai kurdok elleni török offenzíva után jelentette be, hogy kivonja a mintegy ezer katonából álló kontingensét Szíriából. Az amerikai csapatkivonás gyakorlatilag már október 7-én megkezdődött, és a döntést ellenzők szerint Washington ezzel lényegében utat nyitott a kurd milíciák elleni török offenzívának. A kurd milíciák korábban az Egyesült Államok szövetségesei voltak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistái elleni harcban. Amerikai demokrata párti és republikánus politikusok egyaránt azzal vádolták Donald Trumpot, hogy cserbenhagyta egykori szövetségeseit.

Az elnök hétfőn, mintegy válaszul e vádakra, ismét kifejtette: a kurdok ugyan valóban szövetségesei voltak az Egyesült Államoknak, de Washington segítette is őket.

"És ők sem angyalok" - ismételte meg Trump a véleményét a kurdokról.

Hétfőn Mark Esper amerikai védelmi miniszter, aki előre be nem jelentett látogatásra utazott Afganisztánba, Kabulban már közölte: a Pentagon (védelmi minisztérium) azt tervezi, hogy kisebb létszámú csapatot hátrahagy az ottani olajmezők védelmére annak érdekében, hogy azok ne kerülhessenek az Iszlám Állam terrorszervezet kezére. Esper ugyanakkor leszögezte, hogy ez a terv még nem végleges. Amerikai sajtóinformációk szerint Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor már tájékoztatta a javaslatról Trump elnököt, aki támogatta is az elképzelést.

Címkék: amerika, katona, Szíria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld

Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel

Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.

2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld

Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal

Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.

2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld

Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv

Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol

2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld

Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt

Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten