Hírek
2018. Március 08. 08:43, csütörtök |
Bulvár
Forrás: infovárosok
Csoki szívrohama előtti utolsó interjúja

A Slágert TV Híradó csütörtöki adásában többek között a Piramis együttes tagjait láthatjuk. Nemrégiben elhunyt zenésztársuk, Som Lajos emlékére tartottak koncertet a MOM Sportban, ahol a Sláger TV Híradó is jelen volt.
Közvetlen a színpadra lépés előtt készült interjú a zenekar tagjaival, köztük az énekessel, Nyemcsók Jánossal (Csokival), aki fellépés közben szívrohamot kapott és kórházba kellett szállítani.
Az énekes a backstage-ben még jókedvűen beszélt koncert előtti izgalmáról és az este apropójáról:
„Az egészséges izgalom mindig bennem van, de általában addig tart, amíg az első hangok meg nem szólalnak, utána beindul a lazulás. Ma indul az országos turné, és úgy gondoltuk, hogy ezt most Budapesttel fejeljük meg. Nagyon örülök neki, mert itt lakom nem messze a helyszíntől, hazai pálya. És még egy apropó, Som Lajos tavaly sajnálatos körülmények között elhunyt, és budapesti koncerten még nem emlékeztünk meg róla” – mesélt a legendás zenészről Csoki.
Az együttes többi tagja is vidáman nosztalgiázott és mesélt kedvenc koncertélményeiről, fellépés előtti rutinjaikról, mit sem sejtve arról, hogy néhány órával később mentőt kell majd hívni Csokihoz. Vilmányi Gábor, aki a Manhattan és az Exotic együttesek oszlopos tagja volt, valamint a Piramix tribute zenekar megálmodója is, néha maga sem hiszi el, hogy a Piramissal együtt zenélhet.
„Amikor a Piramis első lemeze megjelent és meghallottuk azokat a nótákat, kísértük őket mindenhova Csokival együtt. Az összes nagy bulijukra a budai parttól kezdve Csillebércig mindenhova, most meg itt állunk… fantasztikus érzés, és nagyon sokat lehet tőlük tanulni” – mondta Vilmányi Gábor.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 08:59, szombat | Bulvár
XIV. Leó pápa - Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben
Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm - nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.
2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár
Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon
Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár
Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget
Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár
Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.