Hírek
2015. Október 20. 07:34, kedd |
Külföld
Forrás: Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:
Boeing lesz az új elnöki különgép, az Air Force One

A Boeing repülőgépgyártóval készül szerződést kötni a következő hetekben az amerikai védelmi minisztérium az Egyesült Államok fegyveres erői főparancsnokának különgépe, az elnöki Air Force One megépítéséről
- írta hétfői számában a The New York Times. A repülőgépnek képesnek kell lennie arra, hogy a világon bárhová elszállítsa az elnököt úgy, hogy ő közben a levegőből akár egy háborút is irányítani tudjon. A Boeing 747-8-as típusú, új gépnek nagyobbnak, erősebbnek és műszaki szempontból sokkal fejlettebbnek kell lennie a jelenleg használt Boeing 747-200B jumbónál.
Az jövő Air Force One-ja leghamarabb 2023-ra épülhet meg. Az új különgép előállítására a következő pénzügyi évre 102 millió dollárt irányoztak elő, az azutáni öt évben pedig további 3 milliárdot költenek majd rá - nem számítva az előre nem látott kiadásokat.
Az új különgép megépítését még George W. Bush elnök kezdeményezte, ám a projekt megvalósítását fel kellett függeszteni a recesszió miatt.
Az amerikai légierő által hivatalosan VC-25A kódnéven emlegetett Boeing 747-200-asokból kettő van. A hosszabb utakon ezek a repülőgépek szállítják az elnököt, kivéve akkor, ha a fogadó repülőtér leszállópályája túl rövid a fogadásukhoz. Közülük mindig azt nevezik Air Force One-nak, amelyik éppen az elnököt szállítja. (Ugyanez a helyzet a tengerészgyalogság kezelésében álló helikopterekkel: a Marine One az a jármű, amelyikben az államfő-főparancsnok éppen helyet foglal.)
A most használatban lévő Boeingeket, amelyek függőleges vezérsíkjukon a 28000-es, illetve a 29000-es kódszámot viselik, még Ronald Reagan rendelte meg, és George H.W. Bush (az idősebb Bush elnök) vette használatba 1990-ben, amikor még létezett a Szovjetunió, és a Fehér Ház munkatársai még csipogót és faxot használtak a kommunikációhoz.
A Boeing már több mint két évtizede leállt a 747-200-asok gyártásával. Ilyen gépekből már csak 20 repül a világon; túlnyomórészt teherszállítógépnek használják őket fejlődő országokban. Alkatrészt már nem gyártanak hozzájuk, ezért a légierőnek szükség esetén meg kell rendelnie a gép elemeinek elkészítését. A műszaki ellenőrzések és a karbantartási munkák miatt szinte nincs olyan időpont, hogy az elnöki repülők valamelyike ne lenne szolgálaton kívül.
Az első elnök, aki az ő külön használatára megépített repülőgépet vett igénybe, Franklin D. Roosevelt volt, és először 1945-ben a Sacred Cow (Szent Tehén) fedélzetén utazott ilyennel. Az Air Force One elnevezést Dwight Eisenhower idején kezdték el használni.
Kilenc volt elnöki repülőgépet a légierő daytoni múzeumában állítottak ki, a tízediket pedig, amely háttérként szolgált a republikánus elnökjelölt-aspiránsok idei második televíziós vitájához, a kaliforniai Simi Valleyben található Reagan Elnöki Könyvtár kölcsön vette.
A jelenlegi különgépek három szinten megoszló alapterülete csaknem 372 négyzetméter. Van bennük dolgozószoba, tárgyalóterem, hálószoba és egészségügyi helyiség is, amelyben szükség esetén műtétet is lehet végezni.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően az ifjabb Bush elnök támaszpontról támaszpontra repült az Air Force One-nal, attól tartva, hogy maga is merénylet célpontjává válik. A kommunikációban akkor tapasztalt fennakadások kihozták sodrából az amerikai haderő parancsnokát, aminek hatására a gépen korszerűsítéseket hajtottak végre.
A jövő elnöki gépének kiszemelt Boeing 747-8-as típus mintegy 76 méter hosszú, a levegőben való újratankolás nélküli repülési távolsága több mint 12 550 kilométer, hajtóműveinek tolóereje pedig csaknem 296 kN. Az új Air Force One-t úgy építik meg, hogy ellen tudjon állni az elektromágneses impulzusoknak és a nukleáris sugárzásnak. A repülőt csaknem biztosan felszerelik a hőkereső rakéták elleni védelemmel.
Az elnöki különgép repülési költsége óránként 180 ezer dollár. Az új Air Force One megépítését egyik amerikai nagy párt sem ellenzi. A The New York Times szerint ebben az is közrejátszik, hogy nem tudni: annak elkészültekor melyikük ellenőrzése alatt áll majd a Fehér Ház.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:09, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump jó és produktív telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkijjel
Azt követően, hogy az ukrán törvényhozás jóváhagyta az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
2025. Május 09. 07:22, péntek | Külföld
Brit miniszterelnök: jelentős vámengedményekről született megállapodás az Egyesült Államokkal
Jelentős vámengedményekről született kétoldalú megállapodás az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között - jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök csütörtökön.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Külföld
Robert Fico: elfogadhatatlan és öngyilkosság lenne az orosz energiahordozók behozatalának teljes leállítását célzó EB-terv
Szlovákia számára elfogadhatatlan az Európai Bizottságnak (EB) az a kedden bemutatott terve, amely az oroszországi földgáz, kőolaj és nukleáris fűtőanyag behozatalának teljes leállításával számol
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten