Hírek
2018. Április 03. 12:33, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Biciklisre lőtt egy autós – Vádat emelnek

Vádat emelt a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség kedden egy sofőr ellen, aki tavaly novemberben gáz-riasztó fegyverrel rálőtt egy kerékpárosra Budapesten - közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel.
Ibolya Tibor a közleményben azt írta, az autót vezető 21 éves férfi erősen ittas utasával a lehúzott ablakon keresztül hangosan szidalmazott egy biciklist, amikor a VII. kerületi Izabella utcában elhaladtak mellette. Amikor a forgalmi okokból megálló autót beérte a biciklis, számon kérte rajtuk korábbi viselkedésüket, mire hangos szóváltás alakult ki közöttük.
A vádlott mellett ülő férfi kiszállt a kocsiból, a vádlott pedig a kesztyűtartóból elővett gáz-riasztó fegyverrel a nyitott ajtón keresztül, körülbelül másfél méter távolságból a kerékpáros felé lőtt, miközben azzal fenyegetőzött, hogy a következő lövéssel a fejét fogja eltalálni. Utasa ekkor visszaült az autóba, majd elhajtottak a helyszínről.
A férfi ellen a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség fegyveresen elkövetett garázdaság miatt nyújtott be vádiratot - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld
Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis
Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.
2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld
KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen
Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -
2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld
Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban
A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.