Hírek
2026. Január 26. 07:02, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Alig győzi a NAV a kínai kiscsomagok vámkezelését
A külföldről érkező vámkezelést igénylő kiscsomagok száma 2024-hez képest 50 százalékkal nőtt tavaly
- közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vámszakmai és nemzetközi elnökhelyettese az MTI-vel a nemzetközi vámnap alkalmából.
Bakai Kristóf Péter vezérőrnagy hozzátette: míg 2024-ben a NAV 136 millió kis értékű (150 euró alatti) küldeményt vámkezelt, addig tavaly a csomagok száma már meghaladta a 204 milliót.
Ugyanakkor a Magyarországon vámkezelt áru mennyisége gyakorlatilag nem változott, valamivel több mint 23 millió tonnát tett ki. Tavaly összesen mintegy 18 ezer milliárd forint értékű áru érkezett Magyarországon keresztül az Európai Unió területére. A vámbevétel 2025-ben elérte a 154 milliárd forintot, az import áfa összege pedig az 504 milliárd forintot, míg 2024-ben 121 milliárd, az import áfa 458 milliárd forint volt - ismertette az elnökhelyettes.
A NAV-nak kulcsszerepe van az uniós vámhatár védelmében, hogy az illegális termékek ne juthassanak be az unió piacára, és ne veszélyeztethessék a magyar vásárlók egészségét és életét sem – hangsúlyozta.
Kiemelte:
évek óta dinamikusan nő a harmadik országból érkező e-kereskedelmi forgalom. A beérkező kiscsomagokhoz kapcsolódó adatokat a NAV kockázatelemzési rendszere vizsgálja, ez segít kiválasztani azokat a küldeményeket, amelyek további ellenőrzést igényelnek.
"Ezeket röntgenberendezésekkel és fizikai vizsgálatokkal ellenőrizzük. Az elektronikus kockázatelemzés alapján kiválasztott tételeken túl a beérkezett gyanús vagy véletlenszerűen kiválasztott csomagokat a vámosok szolgálati kutyák bevonásával is vizsgálják" – részletezte Bakai Kristóf Péter.
A nemzetközi vámnap – amelyet a Vám Világszervezet minden évben január 26-án ünnepel – arra irányítja rá a figyelmet, hogy a vámhatóságok tevékenysége nemcsak a költségvetési bevételek biztosításában meghatározó, hanem a gazdaság védelme, a közbiztonság erősítése és a tisztességes kereskedelem fenntartása szempontjából is nélkülözhetetlen – húzta alá az elnökhelyettes, ismertetve az idei ünnep mottóját: "Éber és elkötelezett vámhatóság a társadalom védelmében."
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik