Hírek
2023. Augusztus 19. 06:00, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Aláírásra került a paksi bővítés kivitelezési szerződésének módosítása

Aláírásra került a paksi bővítés kivitelezési szerződésének módosítása, ami lezárja a projekt előkészítési szakaszát, és ezzel második fázisként megindulhat a valódi fizikai építkezés is.
- jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint pénteken Budapesten.
A tárcavezető videohívás keretében tárgyalt Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezetőjével és személyesen fogadta Alekszandr Merten projektigazgatót, az orosz Roszatom atomerőmű-építéssel foglalkozó vállalatának alelnökét. A projektigazgatóval tartott közös sajtótájékoztatójukon a miniszter kritikus nemzeti érdeknek nevezte az újabb nukleáris reaktorblokkok építését, amelynek terén fontos mérföldkő jött el.
Rámutatott, hogy ezen beruházásról a pénzügyi és a kivitelezési szerződés rendelkezik, a megváltozott körülmények miatt pedig mindkettő módosításra szorult. A módosított pénzügyi szerződés augusztus 16-án hatályba lépett, és ez lehetővé tette a kivitelezési szerződés módosításának aláírását is.
"Ezzel a paksi projekt első szakasza, az előkészítési szakasz lezárult, és a beruházás átléphet a második, a valós fizikai építkezés szakaszába" - fogalmazott.
"Több olyan rendelkezés is van ebben a módosításban, amelynek nyomán gyorsabban, könnyebben és egyszerűbben tudunk előre haladni az elkövetkezendő időszakban" - tette hozzá.
Kiemelte, hogy Pakson napi 24 órában zajlanak a résfalazási munkálatok, 467 méternyi már megépült, emellett megkezdődik a hatos blokk alatti talajkitermelés is, és nagy erőkkel folyik a további tervezés. Illetve folyamatos a hosszú gyártási idejű berendezések előállítása, és a talajszilárdítás is megindulhat ősszel.
"Mindez a mai szerződés aláírásával, a második fázisba történő átlépéssel, a gyorsítással lehetővé teszi, hogy az eredeti célkitűzésünknek megfelelően a jövő év végéig az úgynevezett első beton momentuma eljöjjön, s a beruházás újabb nagyon fontos mérföldkövet éljen meg a következő esztendőben" - húzta alá.
Szijjártó Péter ezt követően arról is beszámolt, hogy folynak a pénzügyi teljesítések, az ehhez szükséges szerződésmódosításokat végrehajtották.
Majd leszögezte, hogy nagy nemzetközi beruházásról van szó, amelyet nem sújt semmilyen szankció, a Roszatom és a magyar megrendelő is együttműködik több nyugati vállalattal.
"Szeretném jelezni, hogy a jövőben sem lesznek európai szankciók a nukleáris iparral szemben, különös tekintettel arra, hogy az a nemzeti érdekeinket sértené, tehát természetesen semmi ilyet nem fogunk engedni" - közölte.
A miniszter napjaink egyik legfontosabb kérdésének minősítette az energiaellátás biztonságát, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben azok az országok lesznek erősek és biztonságban, amelyek maguk tudják előállítani az általuk felhasznált energia nagy részét.
"És bizony azt is most már egyre inkább, egyre többen megértik, bár van, akinek ez fájdalmas tanulási folyamat, hogy az energiaellátás kérdése fizikai kérdés. A kívánságműsor hétvégenként van a rádióban meg a tévében, de az energiaellátás fizikai kérdés" - jelentette ki.
Márpedig szavai szerint Magyarország földrajzi és természeti adottságai tükrében atomerőművekkel lehet képes egyedül nagy mennyiségű energia előállítására, ez ráadásul biztonságos, környezetkímélő és olcsó áramtermelési mód.
"Ezért a Paks II. beruházás hosszú távú garancia arra, hogy Magyarország energiaellátása biztonságban legyen, hogy legyen elég és legyen megfizethető energia Magyarországon" - hangsúlyozta.
"Minden olyan támadást és gáncsoskodást, amely az új paksi beruházás ellehetetlenítésére irányul, azt a szuverenitásunk megsértésére irányuló cselekedetnek fogjuk felfogni a jövőben is" - figyelmeztetett.
"Azt tudjuk, hogy Magyarország ellenfelei, ellenségei gáncsolják a paksi projektet, de ez fordítva is igaz, aki gáncsolja a paksi projektet, az bizony Magyarország ellenfele, a magyar nemzeti érdek ellenfele" - fűzte hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld
Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis
Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.
2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld
KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen
Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -
2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld
Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban
A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.