Hírek
2018. Március 24. 16:35, szombat |
Belföld
Forrás: mti
A tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak az édességgyártók húsvétkor

A Magyar Édességgyártók Szövetsége (MÉSZ) a tavalyihoz hasonló húsvéti forgalomra számít az idén - közölte Sánta Sándor, a szövetség elnöke az MTI-vel.
A szövetség a Nielsen legfrissebb adataira hivatkozva a közleményben ismertette: a magyarok a tavalyi húsvéti szezonban 900 tonna csokoládéfigurát vásároltak, ami 20 százalékos emelkedés 2016-hoz képest. A húsvéti időszakban a szezonális édességekből származó árbevétel 28 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest, elérte a 4,5 milliárd forintot.
Sánta Sándor közölte: a teljes éves magyar édességpiac forgalma tavaly több mint 200 milliárd forint volt, az idén ezt valamivel meghaladó - becslésük szerint 2-3 százalékkal növekvő - összegre számítanak a szövetség tagvállalatai, amelyek a magyar forgalom több mint 80 százalékát fedik le.
Kiemelte, hogy az édességgyártók számára a húsvét általában még a karácsonynál is nagyobb keresletet támaszt a figurás csokoládék iránt, amelyekből az eladás mennyisége akár ötödével is meghaladhatja a decemberi időszakot.
A legkedveltebb figura húsvétkor már négy éve a csokinyúl, de favoritnak számít a tojás, a kacsa, a bárány és a csibe is. A húsvéti szezonban a figurás csokoládék mellett a cukorkák iránti kereslet is megnő, másrészt maga a cukorka piac is jobban teljesített a teljes édességpiachoz képest az elmúlt egy évben az innovációknak köszönhetően - tette hozzá.
Rámutatott arra is, hogy a fogyasztók egyre nyitottabbak a magasabb minőséget képviselő, kiváló alapanyagokból készített, magasabb árkategóriás termékekre. A korábbi éveket még a fogyasztás mennyiségének csökkenése jellemezte, de a kereslet már ekkor is folyamatosan a minőség felé tolódott el. Emellett egyre nagyobb teret nyernek a speciális igényeket kielégítő édességek, például a cukor-, laktóz- és gluténmentes termékek is, és várható hogy a kereslet tovább nő ezek iránt.
A közleményben kitértek arra is, hogy egy európai keretmegállapodás szerint 2020-ig 10 százalékkal csökkenteni kell az élelmiszeripari termékek hozzáadott cukortartalmát. Az édességgyártók, az Élelmiszerforgalmazók Országos Szövetségével közösen, önkéntes vállalásokkal már elkezdték a csökkentést.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld
Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis
Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.
2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld
KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen
Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -
2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld
Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban
A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.