Hírek
2016. Január 27. 13:40, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
A Sziget készpénzmentes fizetési szolgáltató céget alapított a Cardnettel

Közös céget alapított a magyar fesztiválpiac meghatározó szereplője, a Sziget Kft. és a bankfüggetlen elektronikus megoldásokat nyújtó Cardnet Zrt.,
a készpénzmentes fizetési megoldásokat nyújtó Festipay Zrt.-vel a nemzetközi piacon kívánnak meghatározó szerepet betölteni a jövőben.
A két alapító cég szerdai sajtótájékoztatóján kiadott közlemény szerint tavaly már a legtöbb látogatót vonzó magyar fesztiválok több mint 90 százaléka készpénzmentes volt. A 2015-ös Sziget Fesztiválon több mint 2,4 millió alkalommal fizettek Festipay kártyával vagy MasterCard érintésmentes bankkártyákkal.
A Festipayt 2012-ben hozta létre a Cardnet, majd 2014-ben már fizetni lehetett vele a Szigeten.
Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: 2010-ben vezették be először a készpénzmentes fesztiválkártyás fizetést a Sziget rendezvényein, ami akkor világújdonságnak számított. A visszajelzések jók voltak, kevesebb lett a sorban állás, többet költöttek a látogatók és egy átláthatóbb, elszámoltathatóbb rendszert hoztak létre - fejtette ki.
Mára már elvárássá vált a készpénzmentes fizetési modell a magyar fesztiválpiacon, azonban ez nincs így a világ minden fesztiválján, ezért szeretnék közösen kiaknázni a lehetőségeket - tette hozzá.
Kóka János, a Festipay Zrt. igazgatósági elnöke elmondta: a Cardnet-Cellum cégcsoport több mint 15 éve fejleszt készpénzmentes fizetési megoldásokat, kártya- és mobilalapúakat is. Tavaly két jelentős megbízást is elnyertek Romániában és Franciaországban, a következő két évben pedig legalább öt új országban szeretnének megjelenni a szolgáltatással. Távoli piacokon, Ázsiában is tárgyalnak a szolgáltatás értékesítéséről, mégpedig egy felhőalapú, távoli hozzáférést lehetővé tevő megoldással, ami ugrást jelenthet a Festipay életében - mondta.
A kutatás-fejlesztést szeretnék Magyarországon tartani, az újdonságokat mindig lehetőség szerint Magyarországon, a Szigeten fogják bemutatni - mondta. Idén az egyik ilyen újítás, hogy egy mobiltelefonos alkalmazásból lehet a kártyát feltölteni és követni a költéseket - számolt be Kóka János.
Márki László, a Cardnet Zrt. és a Festipay Zrt. vezetője elmondta: a Cardnet 2011-ben jelent meg az első jelentős fesztiválon, 2014-ben nyerték el a Sziget négy fesztiváljára szóló megbízást, így a magyar készpénzmentes szolgáltató piac legnagyobb szereplőjévé vált.
Kóka János kérdésre válaszolva elmondta: a készpénzmentes fizetési megoldást nem terheli tranzakciós illeték, mivel nem pénzügyi szolgáltatás, előtte és utána kerül sor pénzügyi tranzakcióra. Egy zárt rendszerről van szó, nem lesz belőle a MasterCarddal vagy a bankokkal konkuráló termék - tette hozzá. Elmondta, hogy a fesztiválokon kívül szeretnének például sporteseményeken, vagy akár iskolákban is megjelenni.
Gerendai Károly hozzátette: törekednek arra, hogy a rendszer a jövőben egyre több helyen legyen elérhető, az egyenleget át lehessen vinni más fesztiválokra.
Hozzátette: a rendszer alkalmas arra is, hogy növelje a fesztiválok biztonságát a személyes adatok megadásával, tárolásával, a látogatók beazonosíthatóságával. Gondolkodnak azon, hogy a jegyet "meg fogják személyesíteni", egy azonosító eljáráson fog keresztül menni a jegyvásárló, és utána kapja meg a névre szóló karszalagját - mondta a Sziget Kft. igazgatója.
Az MTI kérdésére elmondta, hogy a fesztiválozóknak nem kerül pénzbe a készpénzmentes fizetési rendszer, csak egy letétet kell fizetni érte, amit visszakap a látogató, amikor leadja a kártyát. A rendszer működtetése után a kereskedők fizetnek egy megadott százalékot, a bankkártya-használathoz hasonlóan - tette hozzá.
Kóka János kérdésre válaszolva ismertette: a Festipayben nagyjából kétharmadban tulajdonos a Cardnet és egyharmadban a Sziget Kft. A Cardnet a cégbe apportálta a szoftver kizárólagos jogát is - tette hozzá.
A sajtótájékoztatón kiadott infografika szerint tavaly 40 százalékkal nőtt a Festipay kártyákkal költött tranzakciós volumen 2014-hez képest, mintegy ötszázezer kártyával ötmillió tranzakciót hajtottak végre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld
Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis
Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.
2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld
KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen
Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -
2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld
Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban
A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.