Városlista
2025. május 11, vasárnap - Ferenc

Hírek

2017. Augusztus 13. 13:52, vasárnap | Belföld
Forrás: MTI

A DK megkezdi választási kampányát szeptember elején

A DK megkezdi választási kampányát szeptember elején

A Demokratikus Koalíció hivatalosan is megkezdi választási kampányát szeptember 2-án, egy fővárosi nagygyűléssel - jelentette be a párt szóvivője vasárnap.

Az eseményen Gyurcsány Ferenc pártelnök szólal fel, a DK kampányfőnöke Molnár Csaba ügyvezető alelnök lesz. Gréczy Zsolt a bejelentést követően elmondta: a rendezvény helyszínéül a Nyugati teret választották, amit szimbolikusnak szánnak, mert véleményük szerint a 2018-as választás tétje az, hogy "Orbán vagy Európa".

A Demokratikus Koalíció erősebb uniós tagságot, tartós gazdasági növekedést, stabil, kiszámítható béremelést, nemzeti és közös európai értékrendet, katonai és menekültügyi biztonságot kínál - ismertette elképzeléseiket.
A kampány fókuszában az egészségügy, az oktatás, a kivándorlás, a szegénység elleni harc, egy új családpolitika, az "Orbán-kormány bűnöseinek" számonkérése és a jogállam helyreállítása szerepel majd - ismertette Gréczy Zsolt.
A DK internetes kampányt is indít, valamint aláírásgyűjtésbe kezd, amellyel az uniós tagság híveit akarják megszólítani - emelte ki a szóvivő. A kampánynyitót követő időszakban Gyurcsány Ferenc és a DK vezetői országjárásra indulnak - tájékoztatott.
Arra a felvetésre, hogy csak akkor lehetne választási kampányt folytatni, miután az államfő bejelenti a voksolás időpontját, úgy fogalmazott: nagygyűlést minden párt rendezhet, és a DK szeptemberi rendezvénye "kampányértékűnek nevezhető". Megjegyezte, valójában az is kampány, ha egy politikai pártnak óriásplakátjai jelennek meg a közterületeken.
A sajtófőnök az eseményen azt is elárulta, a nyáron megkezdték a 106 egyéni képviselőjelöltjük felkészítését. Emellett viszont továbbra is készen állnak az ellenzéki együttműködésre, mert úgy gondolják, hogy ha az egyéni körzetekben egy "demokratikus" ellenzéki jelölt áll szemben a kormánypártival, akkor reális esély van a kormányváltásra - közölte.
Egy ide kapcsolódó kérdésre azt felelte, hogy "lesz és kell is lennie" együttműködésnek az MSZP-vel. Jelenleg viszont még nincs megállapodás - hangsúlyozta, hozzátéve: álláspontjuk szerint ennek megkötéséhez nemcsak az MSZP-nek és a DK-nak, hanem az összes ellenzéki pártnak egy asztalhoz kell ülnie.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 10. 09:07, szombat | Belföld

Itt az újabb kihívás, Szlovákiában megjelent az afrikai sertéspestis

Agrárminisztérium: a Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak.

2025. Május 10. 09:04, szombat | Belföld

KSH: áprilisban 4,2 százalék volt az infláció

Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal nőttek az árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2025. Május 10. 09:03, szombat | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a harcot az újabb brüsszeli javaslat ellen

Magyarország és Szlovákia együtt veszi fel a küzdelmet az orosz energiaimport betiltását célzó brüsszeli javaslat ellen, az ugyanis brutális áremelkedést okozna mindkét országban -

2025. Május 10. 09:00, szombat | Belföld

Orbán Balázs: stratégiai döntések időszaka jön Ukrajnával kapcsolatban

A következő egy év legfontosabb politikai kérdése, hogy Ukrajnával kapcsolatban ne kövessenek el az európaiak két \"butaságot\" - fogalmazott a miniszterelnök politikai igazgatója egy csopaki polgári esten pénteken.